Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
IV. A védekezés országos szintre emelése (1881-1889)
utasításokat, munkáját nem hanyagul végezte és szigorúan ellenőrizte napszámosait, ilyen eset nem fordulhatott elő, a gyakorlat azonban valószínűleg alapot szolgáltathatott a cikkírónak. Ugyanakkor a rovar megtelepedésében az egri szőlősgazdák is vétkesek voltak, mert mint kiderült, a miniszteri rendeletek figyelmen kívül hagyásával a vészlepett Fclsőtárkányból továbbra is alkalmaztak szőlőmunkásokat, annak ellenére, hogy 1884-ben az Egri Borászati Egylet által összehívott tanácskozáson ismételten felhívták ennek veszélyességére a figyelmüket. Sajnos, ebben a kérdésben más borvidékek szőlősgazdái sem jártak el sokkal felelősségteljesebben. Ez oda vezetett, hogy 1890-ben a minisztérium rendeletben tiltotta meg a vészlepctt területek napszámosainak alkalmazását. E rendelet viszont komoly szociális feszültséget okozott, és emiatt nem is nagyon tartották be. 199 így azután hiába vették zárlat alá Fclsőtárkányt és hiába állítottak őröket a borvidék határán, a vész az egri szőlőkben is megjelent. Természetcsen az sem zárható ki, hogy a kártevő nem ilyen módon, hanem fertőzött szőlőiskolákból származó vesszőkkel került be az addig vészmentes területre. Bárhogyan is terjedt el, a filoxéra 1886-tól rohamosan pusztította az egri szőlőket. (Voltak azonban pozitív példák is. A Gyöngyös-visontai borvidékhez tartozó Gyöngyöstarján szőlőbirtokosai komolyan vették az intézkedést, és csak helybeli szőlőmunkásokat alkalmaztak a magasabb napszámbér ellenére is. Ennek következtében szőlőikben a környező településekhez képest közel hároméves késéssel jelent meg a kártevő. 200 ) Egerben a kártevő elleni védekezést a későbbiekben az a Dókus József főispán vezetésével már 1879-ben megalakult megyei filoxérabizottság irányította, amelyben közigazgatási szakemberek mellett orvosok, szőlőbirtokosok is részt vettek. Tagjai Ewa András, Nyomárkay József, Csiszár Gábor, Bydcskuthy Sándor, dr. Schőn Vilmos és dr. Chyser Kornél voltak. A bizottság úgy határozott, hogy a vész terjedésének lassítása érdekében, a bevált gyakorlat szerint, a gazdák fenntartásai ellenére zárlatot rendel el, és a megye területére mind a gyökeres, mind a sima vesszők behozatalát megtiltja. Ugyanakkor felhívással fordult a lelkészekhez és a nagyobb szőlőbirtokosokhoz, amelyben arra kérte őket, hogy a veszedelem nagyságát és jelentőségét a kisbirtokosok előtt minden lehetséges alkalommal ismertessék, és egyben minden gyanús változásról a legrövidebb időn belül értesítsék a bizottságot. Különösképp azokat az ültetvényeket kellett megfigyelés alatt tartani, amelyeket az utolsó öt évben más borvidékekről származó vesszőkkel ültettek be. A bizottság tagjai a minisztérium képviselőivel megállapodtak abban, hogy a leginkább fenyegetett területet átvizsgálják, s a feladattal dr. Chyser Kornél, dr. Horváth Géza, dr. Raisz Gedeon főorvosokat és dr. Rick Gusztáv gyógyszerészt bízták meg. Sajnos az erőfeszítések ellenérc a kártevő négy-öt év alatt az egész borvidéken elterjedt. 201 A kártevő elleni védekezés megszervezése tehát sokféle akadályba ütközött, s így azon sem csodálkozhatunk, hogy borvidéki szintű összehangolására az első lépések a szőlőbirtokosok részéről - néhány kivételtől eltekintve - csak 1888-ban történtek meg. Ekkor azonban a Pécsett tartott országos filoxérakongresszuson több, a filoxéra elleni védekezés céljából létrehozott gazdaszövetkezet, köztük az egri is megalakult. A „védszövetség" vezetése felhívásban fordult az egri szőlősgazdákhoz a közös szénkénegezés megszervezése érdekében. Az irtószert és a használatához szükséges eszközöket a szövetkezet - a nagy tételben való vásárlás miatt - olcsóbban szerezte be, és a tárolásról, valamint a szakmunkásokról is gondoskodott. A költségeket a birtok arányában bcm MOL FM / H Ált. Iratok K-184-9. tétel 167. csomó (1890): Bethlen Gábor filoxéraügyi kormánybiztos rendelete az ellen, hogy a fertőzött területeken más vidékről érkező napszámosok dolgozzanak. 200 Miskóczi, 1988. 145. p. 201 Balassa, 1975. 308. p.
