Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
IV. A védekezés országos szintre emelése (1881-1889)
vidékét végpusztulással fenyegeti. (...) Ki kell emelnünk ezeknél fogva, hogy a hegyaljai szűkebb borvidékhez tartozó terület mintegy 12 000 hold legyen, amelynek talaja, fekvése olyan amely azt minden egyébre - szőlőművelésen kívül alkalmatlanná teszi, tehát ha a szőlő elpusztul 12 000 hold terület fogja kopáron hirdetni Tokaj-Hegyalja hajdani fényét és gazdagságát, továbbá miután a Hegyalján lakó mintegy 180 000 lélekből 1000felül vannak a napszámosok, akiknek a szőlőbeli munka képezi egyedüli élelmi forrásukat, ezeket a munka hiánya a szőlőbirtokosoknak nagy részét pedig azon ok, hogy szőlőből áll minden vagyonuk - a pusztulás fogja utolérni, sőt a kereskedés is, amely a Hegyalján a borokkal kulminál - tönkre megy." m Hiába hangzott el azonban az újabb vészkiáltás, a minisztérium nem sokat tehetett. A kártevő terjedését sehol sem sikerült megállítani, ugyanakkor a védekezés már mindenütt a bevett gyakorlat szerint folyt. Tokaj-Hegyalján a munkákat a már 1879-ben létrehozott megyei filoxérabizottság irányította a helyi filoxérabiztosokon keresztül, akiknek fő tevékenysége a szénkénegezés nagybani alkalmazhatatlansága miatt az oltványokkal való kísérletek folytatása és az elpusztult területek mielőbbi rekonstrukciója volt. A hegyaljai védekezésben fontos szerepet játszott még az 1873-ban alapított Tarcali Magyar Vincellérképezde, amely a tarcali koronauradalom vezetőségével és a Szőlőskén dolgozó Mathiász Jánossal működött együtt a kártevő elleni védekezésben. 1891-ben az iskola első igazgatóját, Szabó Lajost a neves szakember, Kosinszky Viktor váltotta fel, s nevéhez fűződik a tarcali amerikai anyatclep és szénkénegraktár felállítása. Kosinszky 1908-ig állt az intézmény élén, amely vezetésével jelentős sikereket ért el az oltványkészítésben és a -telepítésben. A tarcali iskola szerepe nem egyedi eset volt, a vinccllérképezdék szerte az országban a filoxéra elleni védekezési és a rekonstrukcióval kapcsolatos egyéb kísérletek kiemelt színterei voltak. (Az uralkodó, Ferenc József tarcali szőlőjében 1886-ban szintén amerikai szőlőiskola felállítását rendelte el. 195 ) Az 1886-os év során Mosony megyében is megjelent a filoxéra. Ezenkívül a két legjelentősebb újabb fertőzési gócpontot Szekszárd és Eger nagy hírű szőlőiben fedezték fel.' 96 Az Egertől nem messze fekvő Fclsőtárkányban már 1883-ban megjelent a kártevő, ezért a történelmi borvároshoz tartozó szőlőterületeken történő felbukkanása nem érte váratlanul a szakembereket. A kártevő jelenlétét Miklós Gyula országos borászati kormánybiztos állapította meg a június elején végzett szőlőbejáráskor, Vavrik Bélának, az egri szőlészeti és borászati egylet vezetőjének szépen gondozott ültetvényében. Jéinius 11-én Horváth Gyula miniszteri biztos érkezett Egerbe, hogy további vizsgálatok során a város teljes szőlőterületét átvizsgálja. A bejárás alatt még egy helyen, Ángya lossy János almagyari szőlőjében is felfedezték a kártevőt. A két szőlőültetvény egymástól távol, az Eger patak két különböző partján feküdt, s felmerült a gyanú, hogy a hegybírói tisztséget viselő Angyalossy, aki a bejárásokon hivatalból részt vett, maga juttatta cl a kártevőt ruházatán vagy cipőjén birtokára. Bár ezt a feltételezést bizonyítani nem lehetett, a gyanús eset után a szakemberek országszerte fokozott körültekintéssel végezték a vizsgálatokat. 197 Annál is inkább, mert máshol is előfordultak hasonló esetek, és néhol már a filoxérabiztosokat vádolták a kártevő terjesztésével. „Azokkal a sáros csizmákkal, azokkal a phylloxéras földdel meglepett kapákkal vándorolják be a hegyet, hogy ott is legyen még ahol nincsen, ásatnak, hogy a kapáikon lévő phylloxéras földet a tiszta földdel tudományosan öszszekeverjék." - írta pl. a Váczi Hírlap. 198 Elvileg ha a filoxérabiztos betartotta a hivatalos 194 Zemplén vármegye jegyzőkönyvei 1885/7715. 191. Idézi: Balassa, 1975. 375. p. 195 Miklós, 1888. 52. p." 1% Jelentés, 1886. 5. p. m Kozári, 1982. 136. p. 198 Váczi Hírlap, Í882. június 11. Idézi: Forró, 1999. 62. p.
