Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

József, Parragh Gedeon, Szeles Kálmán helyi szőlészeti szakemberek és a telep vezetője, Koritsánszky János voltak.

135 A telepítés hatalmas munkáját 1883 tavaszán kezdték meg. Több száz kubikus látott neki az ültetvény területének clegyengetéséhez, majd a homok megkötéséhez. Munkájukat nagymértékben gyorsította a Koritsánszky által tervezett homokgyalu, más néven hegyhúzó, amelynek használatával igavonó állatokkal tudták felváltani a kézi munkaerőt. (A homokgyalu egy keményfából készült lapát alakú eszköz volt, melynek széleit és alját vaslemezekkel borították, s két oldalához, egy-egy horoghoz kapcsolva, az igavonó állathoz kapcsolódó lánc tartozott.) A homokgyaluval végzett előkészítés után a talajt megtrágyázták és rigolozták, azaz mintegy kilencven centiméter mélyen megforgatták. Mindkét munkafolyamatot heves szakmai viták kísérték. Sok szakember ugyanis azt vallotta, hogy felesleges, sőt káros az amúgy is laza homokot a szőlő alá megforgatni. A viták ellenére a telep vezetése az ekkor újdonságnak számító talaj-előkészítés mellett döntött. A választott eljárás úttörő jelentőségű volt a szőlőtelepítés modernizálásában, mert bebizonyította, hogy a trágyázáskor a talaj nem veszti el immunitását, ugyanakkor nagymértékben megnövekedik az ültetvény termőképessége. A telep infrastruktúrájának kiépítése után - a lakás céljára szolgáló épületek a takarékosság miatt igen szerény kivitelben készültek cl -, 1884. szeptember 17-én adta át a telepet Széchenyi Pál földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter. A Miklós-telepnek két fő feladata volt. Egyrészt a filoxéra miatt kipusztulóban lévő hagyományos fajták fenntartása a homokon, illetve ezek nagyüzemi szaporítása, másrészt a korszerű homoki szőlőtermesztés technológiájának bemutatása egy mintaültetvény segítségével. Itt alkalmazták először az ekésfogatos talajművelést, ezenkívül kísérleteket végeztek a műtrágyák alkalmazásával kapcsolatban, megfigyeléseket folytattak a homoki termesztésre leginkább alkalmas fajták tulajdonságainak megismerésére, és létrehozták a telep 12 hektár területű, huszonegy európai fajtából álló gyűjteményét. 1884 tavaszán már egymillió gyökeres csemege- és borszőlővesszőt kínáltak olcsón - bár a hivatali bürokrácia miatt kissé körülményesen - eladásra, s ez a mennyiség 1886-ra már meghaladta a másfél milliót. 1885-ben újabb 17,5 hektár európai ültetvényt telepítettek, 1887-ben pedig közel 10 hektárnyi területen amerikai fajtákból álló gyűjteményt létesítettek.

136 1889-rc már közel 80 hektár állt művelés alatt. Ebből az európai és az amerikai anyaültetvény 53, a szőlőiskola 11,6, a faiskola 3, a karótermclésre szánt akácerdő 6, a díszfaiskola 2,3, a park és az udvar, pedig 1,8 hektárt foglalt cl. 1890-ben további 7 hektár gyümölcsöst és 20 hektár szőlőültetvényt létesítettek. Ekkor már 450 fajta szőlő volt az intézmény gyűjteményében.

137 A kékszőlők közül a Cabernet, az Oportó, a Kadarka, a Nagyburgundi és a Mcrlot, a fehérszőlők közül az Ezerjó, a Zöldszilváni, a Furmint, a Tramini és a Piros Veltelini voltak a fő fajták. A telep vezetése nagy hangsúlyt fektetett a csemegeszőlő - elsősorban a Chassellas - termesztésére is, s a termést Németországba, Flollandiába, Svájcba, Dániába exportálta.

138 135 Miklós, 1888. 11. p. 136 Az amerikai alanyszőlők közül a Riparia sauvage, a Portalis és a Solonis nyerte el elsősorban a Miklóstelep szakembereinek bizalmát. A direkt termők közül pedig a Jagner, a Herbemont, az Othello és a YorkMaidera, melyekből 60 000 tőkét ültettek. Bende, 1920. 70. p. 137 Bende, 1920. 69. p. 138 Bende, 1920. 71. p.