Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)
A Miklós-telepen kísérleteket folytattak a különböző metszés- és oltásmódok tanulmányozására is. A telep vezetője, Koritsánszky János rendszeresen közzétette tapasztalatait a Borászati Lapok hasábjain. Legfőbb munkatársa Gábor József felügyelő volt, aki a két újabb szőlőbetegség, a lisztharmat és a peronoszpóra elleni védekezés módozatait is tanulmányozta. 139 A legnagyobb kárt a peronoszpóra okozta, amely ellen 1892-ben már háromszori (!) permetezéssel kellett védekezniük. Az Amerikából származó Plasmopara viticola, magyarul szőlőperonoszpóra vagy szőlőragya 1878-ban jelent meg Franciaországban, és az 1880-as évek elején Magyarországra is átterjedt. Először Erdélyben észlelték 1880-ban, de 1882-ben már Pest és Tolna vármegyékben, valamint a Balaton-felvidéken is megjelent. Az 1890-es évek elején már teljes erejével pusztított Magyarországon, ahol az első években még alig védekeztek ellene. (Mint látni fogjuk, a magyar szőlőtermelés mélypontjának tekinthető 1892. és 1893. év katasztrofálisan kevés termésmennyisége a filoxéra pusztítása mellett ennek az újabb betegségnek volt elsősorban köszönhető.) 1896-ra a hagyományos szőlőfajták már jelentős homoktcrülctckct borítottak, így kiveszésüktől sem kellett többé tartani. 140 (Sajnos, az 1896. év egyébként fekete lapokkal került be a telep krónikájába. Egy hatalmas jégverés ugyanis ez évben a szőlő és a gyümölcstermést teljesen megsemmisítette.) A minisztérium ezért megszüntette ezeknek a fajtáknak a szaporítását, s a telep fő feladata a modern homoki szőlőtermesztés bemutatása és népszerűsítése lett. A modern szőlő- és bortermelés mind szélesebb körben való elterjedésével a Miklós-telep veszített korábbi országos szintű jelentőségéből, s miután 1896-ben megnyitották a régóta ígért vincellériskolát, a telep egy része fokozatosan az iskola mintaültetvényévé alakult át. 141 A Miklós-telep szerepe az írj homoki szőlő- és borkultúra megteremtésében óriási, az elméleti és gyakorlati szaktanácsadás, a gazdaságos termeléshez szükséges úttörő kísérletek mellett 1884 és 1898 között közel hatmillió szőlővcsszővel járult hozzá a filoxéra által elpusztított területek rekonstrukciójához, illetve a homoki ültetvények telepítéséhez. 142 „A Miklós-telep hivatása (...) első sorban a tömeges vesszőtermelés és másodsorban a bortermelés és a homoki borok kezelésének tanulmányozása volt." - állapította meg Darányi Ignác földművelésügyi miniszter az 1897. évről készített jelentésében. 143 Történetének ismeretében kijelenthetjük: a Miklós-telep betöltötte a reá kiszabott szerepet a magyar szőlő- és borkultúra megmentésében. Hasonlóan nagy jelentőséggel bírtak a homoki szőlőtermesztés történetében az első magyarországi tőkés szőlőtelcpítő vállalkozások is. A gomba módra szaporodó kisparaszti (egy hektár alatti területnagyságú) parcellák mellett ugyanis több nagyobb szőlőgazda09 A telep vezetői legújabb ismereteiket nemcsak a szaklapok hasábjain publikálták, hanem gyakorlati tanfolyamokat is szervezetek a helybéli gazdák továbbképzésére. Az első ilyen tanfolyamot 1888. április 1618-án tartották, s a későbbiekben ezek az oktatások rendszeressé váltak. A telep első fővincellére Horváth Imre, az első főmunkavezetője pedig Bogár Béla volt. Bende, 1920. 71. p. 1411 A legjobb borokat a Merlot, Kadarka, Nagyburgundi, Cabernet, Szentlőrinc, Oportó, Kék és a Piros Tramini, Kövidinka, Piros Vcltelini, Szerémizöld, Sauvignon, Zöldszilváni, Rajnai Rizling, Ezerjó, Olaszrizling és Zierfandli fehér szőlők adták. Bende, 1920. 72. p. 141 Gábor Józsefet 1891-től Petrovics István váltotta fel, aki tapasztalatairól könyvet is írt A homoki szőlőinűucics címmel, és a Homok című szakfolyóirat főszerkesztőjekén folyamatos publikációs tevékenységet fejtett ki. Koritsánszky Jánost pedig Kecskeméthy Géza követte az igazgatói székben. Az ő nevéhez fűződik a vincellériskola modern épületének felépítése 1901-ben. Bende, 1920. 71. p. 142 Pintér, 1975-1977. (a) 193-203. p. 143 Jelentés, 1898. 55. p.
