Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

is, amely Telepítsük be szőlővel futóhomok területeinket! — című vezércikkében a homoki ültetvények létrehozásának mielőbbi megkezdésére szólított fel.

131 A homoki ültetvények létrehozásakor a legfontosabb kérdés tehát az volt, hogy a kiválasztott terület immúnis-e, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni a talaj, egyéb adottságait sem. (Hozzá kell tennünk, hogy a talajadottságok a kötött talajokon is számítottak, a gránitos és dolomitos vasban gazdag talajokon ugyanis lassabban szaporodott a filoxéra, mint a meszes területeken.) Az első szőlőtelepítők közül ugyanis sokan elővigyázatlanok voltak, és mindenféle homoktalajt immúnisnak tekintettek. A másik végletet azok jelentették, akik csak azt nézték, hogy immúnis legyen a talaj és nem törődtek annak egyéb adottságaival, így pl. a talajvíz magasságával, s csak akkor jöttek rá tévedésükre, amikor az ilyen homoktalajba ültetett szőlők kipusztultak. Ezért 1883 januárjában az Országos Vcgykísérlcti Állomás igazgatcíja, Licbermann Leó hivatalosan is megerősítette, hogy a telepítésre felajánlott területekből mintegy 105 hektár teljesen immúnis a kártevőre, és egyéb tulajdonságai is lehetővé teszik a szőlőtermesztést. Hozzá kell tennünk, hogy ezeknek a talajoknak a trágyázása is különös figyelmet követelt. Szerves trágyát ugyanis erre a célra csak a legnagyobb elővigyázatosság mellett lehetett alkalmazni, mert túlzott mennyiségű és folyamatos használatuk idővel a talaj immunitásának csökkenését okozhatta. Emiatt a homoki szőlőkultúra egyben az ásványi anyagok, s később a műtrágyák alkalmazásának is első számú színterc lett.

132 Licbermann dolgozta ki egyébként a homoktalaj immunitásának megállapítására a legegyszerűbb módszert, amelynek lényege az volt, hogy ugyanazon helyről három különböző mélységben homokmintákat vettek, amelyeket vízzel összegyúrtak és fokozatosan - napon vagy meleg szobában - megszárítottak. Ha a minta egy enyhe érintésre szétesett, a talaj immúnis volt.

133 E kérdés fontossága miatt a budapesti vegykísérleti állomást utasította a minisztérium, hogy minden hozzá beküldött homoktalajmintát ingyencsen vizsgáljon meg, és immunitás esetén hivatalos igazolást állítson ki annak filoxéramcntcsségéről. Licbermann pedig, mint az intézmény vezetője, hivatalos közleményt tett közzé a sajtóban, melyben felhívta az ilyen talajokon telepíteni szándékozók figyelmét a homoki területeken való telepítések problémáira: „A homokterületek phylloxéramentessége elég biztossággal megállapított dolog (...) vannak azonban olyan honiokos földek (...), amelyek átmenetet képeznek az anyaföldhöz. Ezekről aztán nem lehet teljes bizonyossággal megmondani phylloxeramentesek-e (...) szíveskedjenek tehát a fennálló szőlőterületeikről 0,5-2 és 3 lábnyi mélységből fél-fél kilogramm földmustrát beküldeni. (...) a vizsgálatok eredményéről minden beküldő díjmentesen fog értesíttetni."

m Kecskeméten a hivatalos minősítés birtokában, 1883-ban kezdődhetett meg a Miklós-telep felépítése és az ültetvénytelepítés. A szőlőiskola vezetőjévé a minisztérium Koritsánszky János szőlészeti és borászati vándortanítót nevezte ki. Helyettese Makay Sándor, majd Gábor József lett. Az iskola személyzetét rajtuk kívül még egy írnok és egy vincellér alkotta. Az intézmény felügyeletét a minisztérium és egy helyi felügyelőbizottság látta cl, melynek elnöke Lcstár Péter polgármester volt, tagjai pedig Muraközy János gazdasági tanácsnok, Máthé Sándor, a kecskeméti gazdasági iskola igazgatója, Csilléry Benő, a Kecskemétvidéki Gazdasági Egyesület alelnöke, Csókás Ul B. L. 1887. január 22. 27-28. p. Miután kiderült, hogy a homoktalaj filoxéramentes, az addig értéktelen területek ára az egekbe szökött. Azok a Kecskemét környéki homokterületek, pl. a „Szarkás", amelyek 1883-ban hektáronként alig értek 15 forintot, az 1890-ben megtartott árverésen 160-170 forintért találtak új gazdára. Bende, 1920. 167. p. 132 Miklós, 1888. 11. p. 111 Licbermann, 1887. 5-6. p. w Gy. M. 1889. december 14. 56. p.