Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)
kipróbálása által okozott csalódástól és a vele járó anyagi kiadásoktól is mentesültek. A Borászati Lapok többször is felhívásokat tett közzé, így figyelmeztette a szőlősgazdákat a bevizsgálatlan szerek veszélyére, s biztosította olvasóit, hogy egy valódi irtószer feltalálását elsőként fogja közhírré tenni. Az irtószerek bevizsgálása mellett az immúnis homoktalajokon végzett telepítési kísérleteket, valamint az amerikai fajokkal folytatott vizsgálatokat is az állomás szakemberei felügyelték. Első jelentős sikerük a 75%-nál nagyobb kvarctartalmú homoktalajok - az alföldi homoktalajban ez az arány 80% felett van - immunitásának kimutatása volt, melyet a farkasdi telepen kiásott vészlcpett tőkék istvántelki elültetésével bizonyítottak be, ahol a filoxéra 18 nap után teljesen kipusztult. Ezek a kísérletek vezettek néhány év múlva a magyar homoki szőlőtermesztést európai színvonalra emelő kecskeméti Miklós-telep létrehozásához és az alföldi szőlőtermesztés jelentős fellendüléséhez. Méltán állíthatjuk tehát, hogy az 1880-as évek elejére a filoxéra elleni védekezés egyik fő letéteményese a Földmívclés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium, az Országos Phylloxéra Bizottság és a helyi bizottságok mellett az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás lett, melynek munkatársai az elkövetkező évtizedekben végzett tevékenységükkel jelentős és elismert résztvevőivé váltak annak a nemzetközi küzdelemnek, amely az európai szőlő- és borkultúra megmentéséért folyt. 124 A homoki szőlőkultúra megszületése: Miklós-telep és Helvetia jelentősége A homoki szőlők jelentőségét az adta, hogy a talaj filoxéraimmúnis volta miatt a szőlőültetvény telepítési és fenntartási költségei nagyságrendekkel kisebbek voltak a hegyvidéki ültetvényekre fordított összegeknél. Ezenkívül Magyarországon jelentős nagyságú - elsősorban Bácska, Torontál, Hajdú, Heves, Szabolcs vármegyékben fekvő - szőlőültetvény létesítésére alkalmas immúnis homokterület volt. Bár a Dunántúlon (pl. Mór, Pannonhalma, Ászár, Győr, Csákvár, Székesfehérvár, Dunaföldvár, Paks, Bátaszék) és az ország más vidékein (Versec-Fehértcmplom, Vác, Veresegyháza, Szcntmiklós stb.) is létrehoztak jelentős új homoki ültetvényeket, ezeknek túlnyomó része mégis a Duna-Tisza közén, az alföldi borvidéken jött létre, melynek határait északról a Gödöllői-dombság, délről pedig a Bácskai-lösztábla képezte. A szőlő- és borkultúra ezen a borvidékünkön is több évszázados múltra tekintett vissza. Az alföldi homoktalaj megkötésérc ugyanis a legalkalmasabb kultúrnövény a mclcgigényes szőlő volt, amely a meleget jól összegyűjtő futóhomokon - amely alatt általában lösz altalaj volt található - szépen fejlődött. Első írásos emlékünk az alföldi szőlőkről egy királyi adománylevél, amely I. Géza (1074-1077) uralkodásának idejéből származik. (Az 1075-ben kiadott oklevélben az uralkodó a Garam melletti Szent-Benedek apátságnak adományozza a szőlőtermelő Felső-Alpárt.) Az alföldi szőlőtermelés azonban a homoki borok gyengébb minősége miatt, ami megakadályozta nagyobb távolságra történő szállításukat, évszázadokig elsősorban a szőlősgazdák saját fogyasztását szolgálta, s emiatt az árutermelő birtokok aránya a filoxéra megjelenéséig nem volt számottevő. (Az árutermelő borkultúra fejlődését a borok gyengébb minőségén kívül a bor tárolásához 124 Az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás tevékenységéről bővebben lásd Soós, 1988., Dubravszky, 1910., Fehér, 1994.
