Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

összehívott szakértői értekezletek vitáinak következményeként - éles polémia alakult ki a szaksajtóban, amely a Természettudományi Közlöny és a Földmívelési Érdekeink hasábjain az Eló'sdiség kérdéséhez címmel zajlott le. Az első megszólaló a filoxéravész során mindvégig nagyon aktív Herman Ottó volt, aki mint láttuk, határozott álláspontot foglalt cl a kérdésben. A filoxéra pancsovai megjelenése után a Természettudományi Közlönyben tette közzé álláspontját és javaslatait tartalmazó tanulmányát. Ennek lényege az volt, hogy a filoxéra nem oka, hanem következménye a szőlők legyengülésének és elpusztulásának, mert: „(...) az élősdiek s egyátalában azok az állatok, a melyek mind táplálkozás, mind szaporodás dolgában közvetlenül a növénytől függnek, csak akkor lesznek veszedelniesek a növény életére nézve, a mikor a növény természetével ellenkező körülményeknél fogva, beteges, tengődő állapotba jutott." 51 Ebből a feltevésből kiindulva, Herman a szőlők rosszul megválasztott művelésmódjában (pl. a huzalos művelésben), a trágyázásuk elhanyagolása miatt tápanyagszegény talajban és az általános elhanyagolásában látta a kártevő túlszaporodásának okát. Emiatt nem tartotta célravezetőnek a filoxéra vegyszerekkel történő irtását, és a fertőzési gócok - így Pancsova szőleinek - megsemmisítését sem. Azt állította, hogy a helyesen gondozott szőlőtőkét a filoxéra nem tudja legyőzni. Herman írására Linhart György és Deininger Imre válaszoltak először a Földművelési Erdekeink hasábjain. Ok, mint láttuk, a minisztérium szakértőinek tanácskozásán is az irtást szorgalmazták, tehát Hcrmannal ellentétes álláspontot foglaltak el. Herman kiindulópontját Linhart az elavult nézetek közé sorolta, és miután a szőlő huzalos művelésérc Herman Klosterncuburgot hozta fel példának, Linhart ellenpéldaként Pancsovát jelölte meg, ahol a szőlőket teljességgel a hagyományos módon művelték, mégis rohamosan terjedt a filoxéra. Deininger - tanártársával egyetértve - szintén a filoxéra irtása mellett foglalt állást, és szintén elutasította Herman elképzeléseit.''

2 Herman a lap következő számában válaszolt a hozzászólásokra, újból megerősítve eredeti elképzelését, hogy a filoxéra egyetlen ellenszere a „rationális, jó mívelés" ami alatt leginkább a karikás és a lugasművclést és a rendszeres trágyázást értette. Kifejtette, hogy a pancsovai fejes művelési módot és a klosterneuburgi huzalost is természetellenesnek és a szőlőre károsnak, valamint a kártevő túlszaporodása előidézőjének tartja. Ezután a Természettudományi Közlönyben Massányi Mihály tollából egy Hermant támogató hozzászólás jelent meg. Magyaróvári mezőgazdászainkat azonban - amint újabb hozzászólásuk mutatta - kettejüknek sem sikerült meggyőznie, így a vita, amint Herman befejező válaszából is kiderül, 1875 karácsonyára holtpontra jutott.

53 De nem sokáig. 1876 februárjában Hcchtl Sándor szólalt meg a kérdésben és pontról pontra cáfolta Herman állításait. Hcchtl a védekezés kérdésében is határozott véleményen volt, és kártérítés nélküli, államköltségen végzett irtást javasolt. Ezen az állásponton volt Máday Izidor is, aki - miután Herman egy ízben pontatlanul hivatkozott rá, és így véleményének éppen az ellenkezőjére jutott - maga is kénytelen volt állást foglalni. Horváth Géza - a kor talán legismertebb magyar rovartani szakértője - szintén Flerman nézetei ellen lépett fel, és a már ismertetett védekezési módokon felül a rovarnak a levélről a gyökérre való lemászását megakadályozó kátránygyűrű alkalmazását ajánlotta.A kártevő elleni védekezés megszervezésének kérdésében viszont egyetértett Herman Ottóval. „(...) az egész phylloxera ügyet egy a kor51 T. K. 1875. 432. p., B. L. 1875. december 10. 273. p. 52 F. É. 1875. november 29. 484. p. 53 F. É. 1875. december 20. 468. p., 1875. december 27. 478. p. 7,4 Horváth ezzel a módszerrel folytatott is kísérleteket, de nem sikerült jelentős eredményt elérnie.