Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

fizetett elő a Borászati Lapokra. A századfordulóra a vincellériskolák száma ötről nyolcra, a hallgatóké 118-ról 256-ra emelkedett, a tudományos kutatás fellegvára - a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet - pedig 1902-re négy új laboratóriumot kapott.

401 A szőlészeti és borászati szakoktatás legfelsőbb szintjét alkotó 1892ben alapított budapesti Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyam végzett hallgatóinak száma tíz év alatt összesen 145-re emelkedett. A legtöbb hallgató (30 fő) az 1898/99-es tanévben, a legkevesebb (9 fő) az 1893/94-cs tanévben végzett. Az 1901-ben Budafokon alapított 1901/02-es tanévben a pincemesteri tanfolyamon tizennégy - már a kétéves vincellériskolát elvégzett - hallgató tanult.

402 A szóld- és bortermelés modernizációjának felgyorsulása A szőlészeti-borászati szakirodalom a filoxéravészt az európai szőlőművelés és borkultúra legnagyobb természeti katasztrófájaként határozza meg, ami a peronoszpóra és a lisztharmat megjelenésével együtt elpusztította a földrész ezer éves borkultúráját, köztük Magyarországét is. Ezzel alapvetően egyetértve, ugyanakkor eddigi ismereteinket összegezve, azonban azt is megállapíthatjuk, hogy a filoxéravész volt az a gazdaság- és társadalomtörténeti esemény, amely a magyar szőlészet és borászat évtizedeken keresztül áthúzódó és minden erőfeszítés ellenére igen vontatottan haladó modernizációját - óriási áldozatok árán, dc - kikényszerítettc. A borvidékek rekonstrukciójának évtizedeiben ugyanis a magyar szőlőművelés oly mértékű változásokon ment keresztül, melyek példa nélküliek ezeréves történetében. A kisbirtokos szőlőtermelő réteg erőfeszítései mellett a nagybirtokok és uradalmak is hatalmas áldozatokat hoztak szőlőterületeik felújítása érdekében. A nagyobb birtokosok közül sokaknak sikerült modernizálniuk gazdaságukat. Ennek alapját a tőkés bérleti rendszer teremtette meg. A volt földesurak birtokaik egy részét bérbe adták, s az így keletkezett tőke segítségével fejlesztették saját kezelésükben maradt területeiket, köztük szőlőbirtokaikat is. Ezenkívül a nem mezőgazdasági vállalkozásokból (pl. vaséitépítés), valamint a jobbágyfelszabadítás után járó kárpótlásból származó jövedelem egy részét is erre fordították.

403 Az ily módon újratelepített szőlőültetvényeken - ahogy az Alföld esetében is láthattuk - alapjaiban változott meg a termelés. Ennek kiváló példája volt az ászári pincegazdaság létrejötte és működése, amely a Csákvár-gesztesi uradalom területén jött létre az 1890-es évtizedben. A jobbágyfelszabadítás után az uradalmakhoz tartozó falvak lakói sorra megváltották a szőlődézsmát, így a nagy múltra visszatekintő uradalmi pincegazdaság a megszűnés vagy a tőkés árutermelésre való áttérés között választhatott. A modernizáció kényszerítő erejének a filoxéra pusztítása adta meg a végső lendületet. Az emelkedő borárak, az uradalomhoz tartozó immúnis homokterülctek és a gazdaságtól mindössze egy kilométerre kiépült pápa-bánhidai vasútvonal ugyanis kiváló lehetőséget jelentettek egy tőkés vállalkozás létrejöttéhez. Az első telepítések itt jöttek létre az uradalom 1300 magyar holdas (egy 401 1897-ben Egerben, 1899-ben Kecskeméten, 1901-ben pedig Pozsonyban nyitotta meg kapuit egy-egy új vincellériskola. Ez utóbbi nem állami kezelésben létesült, hanem a pozsonyi szőlőművesek egyesülete tartotta fenn. Magyarország, 1901. 47. p. 402 Magyarország, 1902. 50. p. m Szuhay, 1998. 141. p.