Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

- Horváth Géza vezette, utóda pedig Jablonovszky József lett. Főbb munkatársai Bakó Gábor, Benczúr Elek és Kadocsa Gyula mezőgazdasági kísérlctügyi állomásvezetők és Győrffy Jenő adjunktus volt. Az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás a minisztérium épületében kezdte tevékenységét, majd a minisztériummal együtt a Parlamenttel szembeni új épületbe költözött. Innen 1900-ban az Országos Kémiai Intézet épületébe került át, ahonnan 1904-ben a Szőlészeti Kísérleti Állomás egyik pavilonjába telepítették. 1910-ben került végleges helyérc, a Budapest második kerületében lévő Kitaibel Pál utca 1. számú saját épületbe. Az intézmény munkáját a Magyar Királyi Rovartani Állomás Közleményeiben és a Kisérlctügyi Közleményekben követhetjük nyomon. Az új tudományos felfedezéseket elsősorban a nagyobb tőkés borászatok alkalmazták, amelyekben a bor készítése és kezelése a legújabb technológiákkal történt, de a kutatók eredményeit az állami hivatalok is sikeresen tudták hasznosítani, többek között a borhamisítás elleni küzdelemben.

392 A tudományos intézményrendszer kiépülése mellett ebben az időszakban vált teljessé és európai szintűvé az agrártárca szőlészeti-borászati szakszolgálata is. Ennek legfelső szintje - amint erről már szó esett - az 1889-ben megszervezett szőlészeti-borászati osztály, 1887-től már kizárólag csak a filoxéra elleni védekezéssel és az elpusztult ültetvények rekonstrukciójának elősegítésével (többek között a szőlőkölcsönök felügyeletével) foglalkozott. A szőlészet-borászat egyéb kérdései - a szőlészeti-borászati szakoktatás, a népszerűsítő munka és a szaktanácsadás, valamint a szőlészcttel-borászattal kapcsolatos országos szintű adminisztratív teendők - egy új, 1897-ben létrehozott osztály hatáskörébe tartoztak. A szakszolgálat országos hálózatát az 1891-ben létrehozott szőlészetiborászati szakfelügyelőségek továbbfejlesztett rendszere képezte. 1898-ban tizenkét új szőlészeti és borászati szakfelügyelő kezdte meg működését, s ezzel a szolgálat szakembereinek száma 57-re emelkedett. A szőlészeti-borászati kerületek száma ezzel egy időben 21-ről, 27-re nőtt. A kerületeket 1899-ben három fő kerületbe csoportosították az adminisztráció áttekinthetőbbé tétele céljából.

393 A három központi kerület élére egyegy külön megbízottat nevezett ki a minisztérium. Ezt követően 1899-ben egy központi ellenőrzési szervezetet hoztak létre az egész rendszer ellenőrzésérc. A szakszolgálat további bővítésének jelentősége az volt, hogy alkalmazásával a minisztérium a rekonstrukció munkálataiban is kellő mértékű szerepet tudott vállalni. Ezenkívül szőlőoltási és szénkénegezési tanfolyamokat és mintaszürcteket is tartottak a szőlő- és bortermelés magasabb szintre emelése érdekében. Az 1896. évi rekonstrukciós törvény életbe lépése után felgyorsult újratelepítések szakképzettebb munkaerőt igényeltek. Ezért a szőlészeti-borászati tudományos intézményrendszer és a szakszolgálat kiépítése mellett a szőlőrekonstrukció legfontosabb előfeltétele a szakoktatás fejlesztése volt. Ennek jelentősége azért vált létfontosságúvá, mert az újratelepítés során modernizálódó szőlőgazdaságokat csak a legújabb szakmai ismeretekkel bíró napszámosok, vincellérek és birtokosok tudták működtetni. A jól képzett szőlészek létszáma azonban a vincellériskolák számának növekedése ellenére is csak lassan gyarapodott. A szakoktatás színvonala még az 1890-es években is m Dubravszky, 1910. 319-329. p. m Az első főkerületbez a budapesti, a szekszárdi, a pécsi, a gyönki, a csáktornyai, a tapolcai, a pápai, a soproni és a pozsonyi, a második főkerületbez a nyitrai, az esztergomi, a sziráki, az egri, a mezőkövesdi, a debreceni, a kecskeméti, valamint a szabadkai, a harmadik főkerületbez a beregszászi, a szinyérváraljai, a szilágysomlói, a bihardiószegi, a ménesi, a fehértemplomi, a nagyenyedi, a dicsőszentmártoni, továbbá a tordai szőlészeti-borászati kerületek tartoztak.