Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

mértékű cukrozását és szcszczését is megengedte volna, s csak a teljesen szintetikus borok betiltására tett javaslatot.

344 Mindhiába. Csak négy év múlva, 1890-ben dolgozott ki a minisztérium újabb törvényjavaslatot, ezúttal már a műbőrök gyártásának megtiltásáról, de az év során végül is nem került a törvényhozás elé ez a javaslat. A borhamisítás tehát olyan probléma volt, amelyben - miután súlyos érdekellentétek húzódtak a társadalom jelentős befolyással bíró csoportjai között - hosszú ideig nem sikerült semmilyen előrelépést sem kieszközölnie az erre törekvő agrárvezetésnek. A műbőrök gyártásának teljes betiltásával ugyanis a szakemberek közül sem értett egyet mindenki. Többek között Herman Ottó sem, aki az előállítást engedélyezte volna, és a vevő valós tájékoztatására helyezte volna a fő hangsúlyt.

345 Hasonlóképpen foglalt állást az osztrák kereskedelmi kamara is, amely nemcsak a tiszta mustból erjesztett, hanem a savtalanított mustból, törköly és borsav alkalmazása mellett készült bort is valódi bornak nyilvánította, s akárcsak Herman, a tájékoztatást tartotta a probléma döntő elemének. (Franciaországban pedig az 1889-es bortörvény megszületéséig nemcsak a szcszczett és a festett, hanem az általában felerészt mazsolabort, felerészt pedig gyengébb minőségű szőlőbort tartalmazó keverékeket is törvényesen lehetett bor megjelölés alatt forgalomba hozni.) A pécsi borkereskedők egylete 1887-ben a képviselőházhoz intézett feliratban tiltakozott a borok eredetének megjelölése és az Országos Mintapince - mint monopóliummal rendelkező piaci szereplő - működése ellen. A készülő törvény műborgyártásra vonatkozó részét pedig a magyar borkereskedelembe vetett bizalom aláásásának, ezért károsnak és feleslegesnek minősítette.

346 A törvényjavaslatokat véleményező kereskedelmi kamarák közül több - pl. a budapesti és a pozsonyi is - egész egyszerűen tagadta, hogy nagyobb mérvű műborgyártás folyna a területén, és így semmilyen törvényt nem tartott szükségesnek.

347 A borhamisítás kérdése, amely lényegében magába foglalta a természetes borok helyes, illetve megengedhető kezelési (pl. gallizálás) módjairól folytatott vitát is, két nagy csoportra osztotta az érintett társadalmi rétegeket. „Ezen kérdés jelenleg két véglet között mozog. Az egyik a szűzborok pártja, a megtestesült ezopfosság: száműzni akar mindent, mi által a borhoz oly anyag juthat, mi nem a szőlőbogyóban termett, nem ismer haladást, tudományt, a bort mintegy vegytani elemnek nézi s pancsnak nevezi már a cukrozást, szeszezést, s mindazon műveleteket, melyek az újabbkori tudományos borkezelésnek elévülhetetlen értékű kincseit teszik, a másik párt a másik végletbe esik: a vegytannal a kezében bármilyen széleskörű manipulácziót is megengedhetőnek tart, mert a vegytan például a legtermészetesebb és a legcsináltabb aszúk között sem mutat ki semmi különbséget." — állapította meg Kosinszky Viktor a Borászati Lapokban, melyben egyébként mindkét álláspont hívei, valamint a közbülső nézeteket vallók is rendszeresen megszólalási lehetőséget kaptak.

348 Ezek után nem csoda, hogy a tizenhét év huzavonát követően végül 1893-ban megszületett az első modern magyarországi bortörvény - a francia példa ellenére, amely csak a friss szőlőmustból, erjesztés által, idegen anyag hozzáadása nélkül előállított alkoholos ital számára engedélyezte a bor megnevezést - csak a teljesen szintetikus borok gyártását tiltotta. Megengedte viszont nemcsak a mustnak a kiforráshoz szükséges mértékű cukrozását, hanem a szeszezést és a törkölybor (csiger, lőre) készítését is, amivel gyakorlatilag korlátlan borszaporítást tett lehetővé. A törvény tehát a műborkészítést és a hamis 4 Bírálták is emiatt a sajtóban a kongresszus résztvevőit. Gy. M. 1886. március 20. és május 22. 5 Takács, 1975-1977. 235. p. 6 B. L. 1887. december 3. 305. p. 7 F. É. 1886. november 7. 432. p. K B. L. 1887. február 6. 42. p.