Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben
„márkanévvel" történő forgalomba hozatalt szankcionálta. 349 „Hogy ily intézkedésre most már nálunk is valóban szükség van, annak indokolása végett elég, ha egyszerűen csak arra hivatkozunk, hogy az utóbbi időben a hazai lapokban is aggasztó mérvben elterjedtek az olyan hirdetések, a melyekben nyíltan hirdetnek különféle borkészítőesszentiákat és egyéb szereket, a mellyekkel igen olcsón, állítólag 3-4 friert elő lehet állítani egy hektoliter műbőrt," — olvashatjuk a törvényhez írott előszóban. 33 " Az 1893-as bortörvény tehát a filoxéravész hatására kialakult helyzetet - talán a borimport megnövekedésének visszaszorítása és a hazai termelők és kereskedők egy részének érdekében - tulajdonképpen szentesítette. Ez az állapot azonban újabb vitákat szült, és már megszületése után közvetlenül jelentős erők sürgették a törvény módosítását. Ezzel, a hivatalos indoklás szerint, azért késlekedtek, mert az 1889-es franciaországi bortörvény tapasztalatait akarták figyelembe venni az újabb törvény megalkotásakor. Azt, hogy cz nem vezetett célra, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a francia bortörvényt, amely csak a belföldi forgalomba hozatalkor (!) tette kötelezővé a műbőr megjelölését a címkén, 1929-ig negyvenszer módosították! Másutt sem volt tehát jobb a helyzet, mint Magyarországon. A kiesett bormennyiség nagy részét tehát a kistermelők törkölyborral, a hamisítók és csempészek műborral pótolták. Az importboroknak a hiányzó bormennyiség pótlásában játszott viszonylag kis szerepét támasztja alá az adott időszakban Magyarország által exportált, illetve importált borok mennyiségének összehasonlítása, amiből az derül ki, hogy az 1886 és 1895 közötti időszakban a magyar hordósbor-export az 1892. év kivételével mindvégig meghaladta az importot. A palackozott borok exportja és importja pedig végig Magyarország számára aktív mérleget mutatott. 351 E látszólag pozitív állapot azonban több súlyos ellentmondást is rejtett. Egyrészt a magyar borexport egy része - mint láthattuk - hamisított műbőr vagy kezelt törkölybor volt, amit csak a filoxéravész miatt keletkezett nagymértékű borhiány miatt tudtak eladni Nyugat-Európában, másrészt az export-import cserearány Magyarország számára igen kedvezőtlen képet mutatott. Míg ugyanis a kivitel többszöröse volt a behozatalnak, addig az exportborok értéke csak kétszerese volt az importált borokénak. Ez pedig azt jelentette, hogy a magyar termelők jobb és kevésbé jó boraikat egyaránt olcsón értékesítették, míg a külföldi borokért a magyar fogyasztó sok esetben borsos árat fizetett. A törkölybor és a hamisított bor, valamint a gyenge minőségű szőlőbor tehát jelentős szerepet játszott a magyarországi borhiány pótlásában, az exportban, és a magyar gazdákat belső piacaik elvesztésével fenyegető - elsősorban olasz — borimport visszaszorításában. Az olasz bordömping 1892-től 1905-ig jelentett problémát a magyar termelőknek, mégpedig egy Olaszország számára rendkívül kedvező vámegyezmény miatt, s a kortársak már-már a magyar borászat végnapjait vélték maguk előtt látni ebben az évtizedben. A félelem nem volt alaptalan. Az adott időszakban valóban fellendült az olasz szőlőés hamisbor-import. Ennek nagysága az 1890-es évek közepére érte el maximumát, ami éves szinten 400-500 ezer hektoliter importbort jelentett. (1897-től már folyamatosan csökkent az olasz importbor mennyisége.) Ez azonban alig közelítette meg a magyar borfogyasztás tíz százalékát, s amint láthattuk, a magyar bortermelők és -kereskedők egy részét sem kellett félteni, ha piacaik elvesztéséről volt szó. 352 349 Takács, 1975-1977. 238. p. 350 Lónyay, 1893. 4. p. 351 Molnár, 1887. 331. p. Lásd a 13. mellékletet. 352 Magyarország, 1901. 21. p.
