Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
V. A szőlőültetvények állami támogatással való rekontstrukciója (1889-1910)
3 800 000 sima és 644 000 gyökeres vessző volt. Ennél jóval nagyobb - akár 10 000 000 db - is lehetett volna, ha a két legnagyobb anyatelep a tordai és a tarcali termésének több mint 60%-át nem teszi tönkre több hatalmas jégeső. 303 Az anyatelcpck termelése az 1890-es évek közepéig nem elégítette ki a hazai keresletet, ezért a minisztérium a termelés további növelésére törekedve folyamatosan adta át önkormányzatoknak, egyesületeknek és magánszemélyeknek a már jól működő intézményeket, és hozott létre újakat más helyeken. 306 (Ennek ellenére az import szőlővesszőkre még jó ideig szükség volt a magyarországi újratelepítéseknél.) A legnagyobb forgalmat az 1892. évben bonyolították le, amikor is 10 090 000 db vessző került a gazdákhoz. 1892-ben és 1893-ban az import gyakorlatilag megszűnt a peronoszpóra és a lisztharmat franciaországi megjelenése miatt, majd a vesszők fertőtlenítési módjának kidolgozása után (1894) lassan emelkedni kezdett. A szőlővessző-ellátás problémáját végül az 1897-ben felállított új anyatelcpek oldották meg. 307 A kártevő elleni védekezési módok kialakulása és az újratelepítés jogi-közgazdasági feltételeinek megteremtése után, az 1890-es évek végére a rekonstrukció fő problematikájává az egymástól igen jelentős mértékben különböző magyar borvidékek éghajlatának és talajadottságainak megfelelő oltványok készítése vált. A megfelelő alanyok előállításának problémáját végül is Teleki (Taussig) Zsigmond oldotta meg. 308 Az európai szőlő- és borkultúra újjászületéséhez kevesen járultak nagyobb mértékben hozzá, mint a méltán világhírűvé vált villányi szőlőalany-nemesítő. A századfordulóig elért eredmények Az 1898. és 1899. esztendőben a filoxéra tovább terjedt. Újabb 89, illetve 180 község ültetvényeiben fedezték fel a kártevőt, ezáltal a vészlepctt települések száma a 3043-ra - az összes szőlőműveléssel foglalkozó települések 53%-ára - emelkedett. A beköszöntő XX. század tehát az ország ültetvényterületének 63%-át, 230 000 hektárt pusztulófélben vagy kipusztultán találta. 309 Ekkorra azonban már fellendült a telepítési kedv. „(...) az elpusztult szőlők jelújítása az ország minden részében, úgyszólván minden borvidékén megkezdetett, afontosabb borvidékeken általában nagy arányokban halad és több helyen, mint a ménes-magyaradi, tokaji, badacsonyi, balaton-melléki, beregszász-nagyszőlősi, stb. borvidékeken nagy kiterjedésű összefüggő szőlőterületek jutalmazzák gazdag szüretekkel a reájukfordított költséget és fáradtságot" - állapította meg az 1898. évi miniszteri jelentés. 310 Már a felújítási törvény megszületése utáni első évben 3391 gazda adott be kérvényt a kedvezmények 305 1896-ban az állami amerikai szőlővessző-szaporító anyatalcpek a következő helységekben működtek. Adámoson és Gyönkön 12, Nagyenycden 1,7 Nagysármáson 3,5, Pozsonyban 14, Tapolcán 23, Tarcalon 40, Tordán 35, Zsidvén pedig 2,3 hektáron folyt a termelés. 1897-ben Balatonfüreden 9,3, Bonyhádon 4,6, Egerben 15, Jankafalván 11, Margittán 6,4, Mezőkövesden 5,8, Modoron 8, Nyitrán 4, Orvénden 4,6 Pécsváradon 8, Putnokon 6,4, Romhányban 8, Somlóvásárhelyen 6,4, Szekszárdon 5,2, Szentendrén 7, Szilágycsehen 4,6, Szilágysomlyón 15, Szirákon 4,6, Tasnádon 15,6, Temesrékáson 12,2, Zalaegerszegen pedig 4,6 hektár új anyaültetvényt létesített a minisztérium. Jelentés, 1897. 41-42. p. 306 1892-ben a nagyváradi, az istvántelki és a budafoki, 1893-ban a székesfehérvári, 1894-ben a farkasdi, a fehértemplomi és a Paulis-barackai, 1895-ben a nagykárolyi, 1896-ban a peéri és a szendrői telepeket adta át az állam. 307 1895-ben 182 telepen 5 087 000, 1896-ban 211 telepen 8 752 000, 1897-ben 243 telepen 16 445 000 (!) oltványt állítottak elő. Jelentés 1897. 51. p. 308 Lásd a 10. mellékletet 309 Jelentés, 1899. In: B. L. 1900. október 21. 788. p. és B. L. 1900. november 11. 850. p. 310 Jelentés, 1898. In: Borászati Lapok, 1899. december 3. 904. p.
