Fehér György: A mezőgazdaságügyi kísérletügyi állomások szerepe a dualizmuskori agrárfejlődésben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 9. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1994)

I. Az agrártudomány fejlődése és a kísérleti állomások létrejötte - 1., Az agrártudomány fejlődése

I. AZ AGRÁRTUDOMÁNY FEJLŐDÉSE ÉS A KÍSÉRLETI ÁLLOMÁSOK LÉTREJÖTTE 1. Az agrártudomány fejlődése A18. század folyamán Nyugat-Európa mezőgazdaságában végbement mélyreható átalakulás a termelés mennyiségi és minőségi változását eredményezte. Az ipari forradalom nyomában kibontakozó urbanizáció megnövelte az élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok iránti keresletet. A 19. század polgári forradalmainak köszönhetően kiszélesedtek a piaci értékesítési lehetőségek, s ez az európai mezőgazdaság színvonalának jelentős emelkedéséhez vezetett. A század második felében a hagyományos gazdálkodást folytató üzemek helyét fokozatosan foglalták el a piacorientált és szakosított termelést folytató tőkés gazdaságok, amelyekben a tudomány eredményeinek felhasználásával a hozamok jelentős mértékű növekedését érték eL Az évszázadok óta empirikus ismeretekre támaszkodó mezőgazdaság először a kémián keresztül került kapcsolatba a tudománnyal. A növénytermelésben lejátszódó folyamatok törvényszerűségeinek felismerése (növények táplálkozása, tápanyagpótlás, stb.) a növények nemesítése alapos természettudományos elsősorban kémiai - ismeretek nélkül megvalósíthatatlan lett volna. E felismerésnek köszönhetően a 19. század elején Nyugat-Európában indult el az agrártudomány önálló diszcipünává válásának folyamata. Ekkor már nemcsak egyes jelenségek megfigyelése, azok tudományos alapon történő értelmezése volt a cél, hanem már az így szerzett tapasztaltok üzemi keretek közötti hasznosítása. Az önálló agrártudomány Humpry Davy (1778-1827)", Jean Baptiste Boussingault ( 1802-1887) Albrecht Daniel Thaer ( 1752-1828) - és mindenek előtt - Justus Lie big ( 1803-1873)

12 munkásságának köszönhetően vált elismert diszciplínává. Aszázad közepétől azonban már megkezdődött a tudományágon belüli specializálódás, a különböző szakterületek ( agrokémia, üzemtani stb.) önállósulása. A magyar agrártudományt a 18. század végén, a 19. század elején megteremtő kiválóságok: Mitterpacher Lajos, Tessedik Sámuel, Nagyváthy János, Pethe Ferenc, Balásházy János elméletileg egytől-egyig jól képzett, koruk külföldi agrárirodalmát is jól ismerő, tájékozott szakemberek voltak Ismereteik nagy részét azonban a feudális gazdálkodás rendszerén nyugvó hazai mezőgazdaságban nem tudták teljes mértékben hasznosítani.