Fehér György: A mezőgazdaságügyi kísérletügyi állomások szerepe a dualizmuskori agrárfejlődésben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 9. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1994)

I. Az agrártudomány fejlődése és a kísérleti állomások létrejötte - 1., Az agrártudomány fejlődése

A forradalom és szabadságharc leverését követően, az abszolútizmus éveiben, a korábbi időszaknál minden tekintetben gyökeresen eltérő gazdasági környezetben létező agrártudományunk általános jellemzője, hogy képviselői önálló tudományos kutatásokra alig vállalkoztak, s így egyetlen szakterületre sem specializálódtak. Elsősorban a külföldi tudományos eredmények közvetítésével hívták fel magukra a figyelmet; szakkönyvek fordításával, azok tartalmának a hazai viszonyoknak megfelelő adaptálásával járultak hozzá a szakismeretek bővítéséhez. Számos ilyen irányú vállalkozás közül kiemelést érdemel Stephens Henry: „Ine book offarm" című munkája, amely magyarul „Mezei gazdaságok könyve" címen jelent meg. A kiadásban közreműködő Benkő Dániel, Korizmics László és Morócz István közül az utóbbi kettő munkásságának elismeréseként az Akadémia 1858-ban tiszteletbeli, illetve levelező tagja sorába választotta. A19. század közepén az önálló hazai agrárkutatás hiányának alapvető okát abban kell keresnünk, hogy ennek intézményesített feltételei nem állottak rendelkezésre. A mezőgazdasági szakoktatási hálózat kialakítása még csak a kezdeteknél tartott, a mezőgazdasági kísérletügyi intézetek felállítása pedig el sem kezdődött. Mindezek ellenére azonban nem mondhatjuk azt, hogy az intézményesített agrárkutatást megelőzően a spontán kísérletezésnek nem lettek volna előzményei Magyarországon. A 18. század végén, de különösen a reformkor évtizedeiben történtek erre utaló biztató kísérletek és próbálkozások, amelyek azt bizonyították, hogy a hazai agrárértelmiség ekkor még számbelileg nem túlzottan nagy csoportja rendelkezik a hagyományosból a modern gazdálkodáshoz vezető mezőgazdaság megkívánta ismeretekkel és szakmai nyitottsággal. Elég ha ismételten utalunk a hazai agrártudományt elméleti munkásságukkal megalapozó Nagyváthy, Pethe, Balásházy és mások tevékenységére. Mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet arra a jelenségre, hogy a reformkor évtizedeiben kezdett növekedni az agrárértelmiség^ réteg, amelyik a hazai (Georgikon, óvár) és külföldi (például Hohenheim) szakoktatási intézményekben szerezte ismereteit. Ezek a szakemberek az irányításuk alatt álló birtokokon már szántóföldi növényekkel (Benkő Dániel,

14 Ghyczy Ignácz,

15 Irinyi János,

16 Lancsy Miklós 17 és mások) vagy gyümölcsfákkal (Wölfel József) 1 végeztek kísérleteket, illetőleg saját birtokaikon - mint Csapó Dániel

19 és a szőlőnemesítő Schams Ferenc

20 - folytattak hasonló tevékenységet. Az intézményesített keretek között megvalósuló kutatások előtt már a reformkorban is létezett a tapasztalatokra és megfigyelésekre építő kísérletezés, igaz nem szervezetten és többnyúe elszigetelt formában. Bár az egykorú gazdasági lapok „Magyar Gazda" „Ismeretető" stb.), valamint a szakkönyvek e kísérletek alapján levont következtetéseket igyekeztek közkinccsé tenni. Témánk szempontjából kiemelést érdemel Klauzál Imrének, a reformkor kiváló szakemberének e területen kifejtett munkássága. Több, a modern gazdálkodás útjára lépő uradalom jószágkormányzói tisztét betöltve alkalma nyílott elméleti felkészültségének gyakorlati hasznosítására. Batthyány Gusztáv az uradalmához