Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Rábacsanaki „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

munkaegység értéke így is 1957-ben 38,38 Ft, ezen belül a készpénz 20 Ft, tehát nagyobb a pénzbeni értékarány, mint a természetbeni. Az állattenyésztésen belül a szarvasmarhánál és sertésnél számbeli növekedés következett be. Az állattenyésztés minőségi változását a következő mutatók jellemzik: az átlagos borjúszaporulat 87 db volt 100 tehénre vetítve, az átlagos malacszaporulat 10 anyára vetítve 153 db, egy tehén évi átlagos tejhozama 2.670 liter, egy felnőtt juh nyírási átlaga 4,5 kg, a háztáji tehenek száma 45—50 db, a háztáji anyakocák száma 43 db. Ebben az időszakban a legfontosabb növények termésátlagai hasonlóak, az 1955—56-os termésátlagokhoz. E két évben a növénytermesztés termelési színvonala kiegyensúlyozottságot mutat. A teljesített munkaegységek értéke növekvő tendenciájú. Az összes teljesített munkaegység 1957-ben 26.316. Ennek közel 50%-át a növénytermelésre fordították. Az egy kataszteri holdra fordított munkaegységek száma 37,6 munkaegység. Az állattenyésztésben felhasznált munkaegységek az összes munkaegységnek 1/5 része, ennél valamivel több az egyéb munkára és a vezetésben felhasznált munkaegységek mennyisége. A munkaegységek átlaga tagonként 210. A tagoknak 55—55%-a 200 munkaegységen felül teljesített, 25%-a 120 és 150 között, 20%-a a megszabott minimálisát 1-80 között és csak 5%-a. nem teljesített egy munkaegységet sem. Az állatállomány értéke a két év alatt nem változott, hiszen 1956-ban kerültek betelepítésre az épített istállók és a már meglévő állomány termelési színvonalát kellett emelni. Az árbevétel alakulásában 1958-ban lényeges változás következett be. 1956-hoz viszonyítva az árbevétel megduplázódott. Ezen belül a növénytermesztés és állattenyésztés egyenlő arányúvá vált. A termelőszövetkezet fejlődésének e két éve a kijózanodás éve volt. Eddig elért eredményeit stabilizálta, a termeléshez szükséges épületeket és berendezéseket biztosította. E korszakban és a következő korszakban ezek hatékony kihasználását kellett biztosítani. E szakaszban a termelőszövetkezet már elbír egy technikus szakembert. Az intenzívebb állattenyésztés ezt meg is követelte. Nem a tagok munkafegyelmével kellett a szakembernek törődni, hanem a kialakított munkaszervezeti formában kellett munkájukat hatékonnyá tenni. Ezen kívül ez a termelési színvonal, illetve a meglévő továbbfejlesztése nem történhetett hozzáértő szakember nélkül. Az állattenyésztésben ügyelni kellett a pontos és jó takarmányozásra, a növénytermesztésben a munkák időbeni és megfelelő minőségében való elvégzésére. Az agronómus munkája megmutatkozott az állattenyésztés mutatóiban és produktumaiban, a növénytermelés stabilabb színvonalában. A termelőszövetkezet tagjai nem idegenkedtek a szakembertől, annak szükségességét elismerték, ezen kívül állami támogatást is kaptak érte. A termelőszövetkezet e két évi munkája ismét jelentősen elősegítette a szövetkezeti mozgalom fejlődését a faluban, de ezen kívül a környéken is jó példaként szolgált. Ebben sok segítséget nyújtott már az agronómus is. Egy olyan termelőszövetkezet árnyékában, ahol a tagok életszínvonala legalább olyan szintű, mint a középparasztoké, sőt ennél magasabb és azt az életszínvonalat már nem is olyan sok munkával lehet biztosítani,