Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Rábacsanaki „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

A háztáji állomány a korszak elején magasabb volt a közös állománynál és a következő időszakban is közel azonos szinten alakult. A szarvasmarhaállományon belül a tehénállomány egy kicsi eltéréssel szintén megközelíti a közös tehénállomány létszámát, ugyanígy a sertésállomány is. A kocaállomány alacsonyabb volt, mint a közösben, egyes időszakokban jobb volt a szaporulati és a felnevelési százalék is. A háztájiban termelt trágya nagymértékben elősegíti a bázisterületek szervestrágyázását. A baj csak az, hogy a szövetkezet nem minden esetben veszi igénybe teljes mértékben ezt a lehetőséget. A háztáji területen termelt takarmány mennyisége megközelítően sem fedezte a háztáji állomány takarmányszükségletét és így eltartásuk a közös gazdaságnak nagy gondot okozott. A háztáji tehénállomány részére a szövetkezet nyári időszakra legelőt biztosított. A szálas- és tömegtakarmány gondokon úgy segített, hogy a pillangósok túlnyomó részét százalékos arányban takarítják be a tagok. Ezen kívül cukorrépafej és szelet járandóságuk van, megváltás ellenében. A kézzel betakarított kukorica utáni kukoricaszár viszont korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Az abrakszükségletet nem tudják a háztáji területről kielégíteni és ezért ragaszkodnak a teljesített munkaegység utáni bizonyos természetbem abrakadaghoz, a kukorica esetében pedig a részesműveléshez. Jelenleg a háztájinak ilyen módon való ellátása abrakkal és szálastakarmánnyal akadályozza a termelőszövetkezetben a kukorica és a pillangósok nagyüzemi, korszerűbb és gazdaságosabb betakarítását. A nagyüzemi betakarítás megoldásával ki lehetne elégíteni a háztáji igényeket, és így a közös és háztáji állománynak is értékesebb takarmány jutna. A háztájiban termelt állati termékeket: tejet, húst és tenyészállatokat a termelőszövetkezeten keresztül értékesítik. Az értékesítési nagyüzemi felár a szövetkezet bevételeit növelte. E korszak utolsó éveiben a tagok háztájiból származó jövedelme megközelítette, sőt esetenként meghaladta a tagok közösből származó jövedelmének összegét. Ez a jövedelem azonban nagyrészt a közösből származó takarmányon keresztül a közösből származó jövedelem. Ezen kívül, mint említettem a felár révén a közös gazdaság is realizál jövedelmet. A tagok bevétele a háztájiból (elsősorban a háztáji állomány után) 1972.-ben 5,2 millió, 1973-ban 5,1 millió Ft volt. Ha ezeket az összegeket családokra és tagokra vetítjük, a következő megoszlást kapjuk: 1972-ben a háztáji bevétel egy családra eső átlagos évi összege 22.200 Ft, egy tagra 11.600 Ft. Ugyanez 1973-ban 21.795 Ft, illetve 10.851 Ft. Egy hónapra átszámítva átlagosan a háztáji bevétel összege egy családra 1700—1800 Ft, egy tagra közel 1000 Ft-ra alakul. Az értékesítés után a közös gazdaságban lecsapódó tiszta felár évente 100 ezer Ft-ra tehető. Az utóbbi 2—3 évben azonban a kedvező hízóárak következtében a háztáji állományon belül nagyobb mértékű a hízóállomány, mind sertésnél, mind szarvasmarhánál. Ez a tény viszont a munkafegyelem rovására is megy. Tekintve azonban a gazdaság gépesítettségi fokát, veszéllyel nem jár, mert a női munkaerő foglalkoztatásáról máris gondoskodni kellett más munkaterületen (varroda létesítése). A háztáji termékek termelésére viszont szüksége van a népgazdaságnak. A rábacsanaki háztáji gazdaságokban messzemenően kihasználják a háztájinak nyújtott összes lehetőséget, kedvezményeket. Egyenlőre a faluból eltávozó fiatalok nem akadályozzák a háztáji mértékének csökkenését.