Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Rábacsanaki „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

Az egyénre felosztott terület egész éven keresztül állandó volt. Az egyén által termelt termésnek, a terven felüli termék 20%-át prémiumként adtuk ki. Ezen premizálási rendszer bevezetése nagyban hozzájárult a munkák minőségi elvégzéséhez és a hozamok emeléséhez." A vezetés módszere ugyan nem volt kiforrott, de ennek ellenére a sok parcellán való termelést ilyen kis mértékben még át tudta tekinteni és képes volt szervezni. A tagosítás következtében a parcellák száma kevesebb lett, de a sok növény termelése következtében, a tagosított terület ismét el parcellázó dott. A brigádok élén a brigádvezetők álltak. A brigádvezetők felügy ele tileg a termelőszövetkezet elnökéhez tartoztak. A termelést daráló üzem, bognárműhely, és kovácsműhely segítette elő. Ezek irányítása is az elnök feladata volt. De nemcsak ezek, hanem minden apró emberi és gazdasági üggyel is az elnöknek kellett törődni. Ezen kívül a begyűjtés összes gondjai, bajai, sőt a látogatók és ellenőrök tömkelegének fogadása, tájékoztatása is az elnök munkáját növelte. A munkaszervezés vizsgálatánál a munkavégzés szoros tartozékaként említésre méltó a gépállomások szerepe. A tagok egy része ekkor még idegenkedett a gépektől, ennek azonban elsősorban anyagi, érdekeltségi vonatkozásai voltak. Ugy vélték, hogy amit maguk elvégeznek, annak az ellenértéke maradjon a szövetkezetnél, ne vigye el a gépállomás. Későbbi időben viszont már ők követelték a gépállomási gépek foglalkoztatását. A legkülönbözőbb és főleg a legnehezebb munkák elvégzésében nagy segítséget nyújtott a gépállomás és ez meghatározó volt a termelőszövetkezet fejlődésére. Ezért a termelőszövetkezet vezetői jó munkakapcsolatot alakítottak ki a gépállomással és főleg a gépállomás traktorosaival. A gépállomás jó munkájáról minden zárszámadó közgyűlésen megemlékeztek. A munkavégzés formáitól elválaszthatatlan a munkadíjazás. E periódusban minden területen a hagyományos munkaegységkönyv szerinti munkaegység rendszer volt érvényben. Teljesített munkaegységeikre a tagok havonta 10 Ft-ot kaptak előlegként. A járandóság túlnyomó része természetbeni részesedés volt. A gazdálkodás színvonalának növekedésével együtt változott a munkaegységérték összege, s ennek pénz-és termékbeni részaránya. Míg 1951-ben a készpénz-arány 25% volt, addig 1956-ban ez kereken 50%. A havonta fizetett munkaegység előleg a tagság részére rendszeres pénzbevételt jelentett. A tagok ragaszkodtak a nagyobb arányú természetbeni részarányhoz. Ezt a részt a szövetkezettől hivatalos elszámolási áron kapták és felhasználva vagy szabadpiacon értékesítve többletjövedelemhez juthattak. A háztáji és a közös gazdaság kapcsolatában lényeges konfliktus nem volt. A vezetők kezdettől fogva felismerték a háztáji gazdaságok szerepét és ezért igényeiket körülményekhez mérten kielégítették. Rábacsanakon a múltban is jelentős állattenyésztés folyt. A tagok háztáji gazdaságaiban a törvényes kereteken belül, jó minőségű állományt lehetett találni. Legalább annyi tehén volt, ahány család és a tehénállományhoz tartozó szaporulat is ott volt minden portán. Emellett a sertés- és baromfiállomány is jelentős volt. A szarvasmarhatenyésztésben a hagyomány ápolása később a háztáji terület bővítéséhez vezetett. A háztáji gazdaság nem lebecsülendő jövedelem-kiegészítéshez juttatta a tagságot, főleg a korszak utolsó éveiben.