Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

ugyanabba a táblába. Az is megtörtént, hogy nem minden évben sikerült kellő időben és jó magágyba juttatni a vetőmagot. A szövetkezet saját gépesítése még nem volt megoldva, a gépállomás erőfeszítései mellett is gyakran csak késve tudta elvégezni a talajmunkákat. A vetést 1965-ig lófogatokkal oldották meg, sőt a domboldalakban még a szántást is. Kellő mennyiségű, jó minőségű vetőmag sem állt a gazdaság rendelkezésére, főleg a fejlődés első éveiben. Kis mennyiségben, 50-60 holdra vásárolt a szövetkezet II. fokú Bezosztáját. Csak a periódus végén tudtak az összes búzaterületen vásárolt vetőmagot vetni. A rozs és az árpa vetőmag minden esetben a saját termésből volt biztosítva. A betakarítás is okozott gondokat. „Egyszer a téli felfagyás miatti elgyomosodás, máskor az esőzés nem engedte a mezőre a kombájnokat, a domboldalakat meg egyébként sem bírták járni, így jelentős volt a kézi aratás. Ehhez már csak a jégkár kellett, és meg is voltak az alacsony átlagok" — mondja a növénytermesztési agronómus. A kalászosokban vegyszeres gyomirtást 1964-ben kezdtek kipróbálásra alkalmazni. Az eredmények láttán 1966-ban már az egész kalászos területet dikonirttal! kezelték. Gomba- és rovarkártevők ellen a' vetőmag csávázásán kívül más módszereket nem használtak. A kapás kultúrák, kukorica, burgonya, cukorrépa kedvezőbb bánásmódban részesültek. Kedvezőbb volt az előveteményük, rendszerint a pillangósok és a szárazföldi kertészeti növények után kerültek a földbe. Ebből adódóan a talajelőkészítés kedvezőbb volt számukra, a talajerő-pótlás is kedvezőbb volt, mint a kalászosoké. A növényápolás és betakarítás munkálatait a „terület-vállalói megállapodás" alapján biztosították. A növényápolás a sorközi lovas ekekapáláson, a tőszámbeállításon és a kézi kapán alapult alapvetően. A vegyszeres gyomirtás kisebb területeken 1965-ben kezdődött el. Nitrogén hatóanyagú lombtrágyázással is kísérleteztek, amely kedvező eredményeket mutatott. A burgonyabogár elleni védekezésben a szükséglethez mérten kézi porozást végeztek Hungária Dl rovarölő szerrel. A kapások betakarítása kézi erővel történt, gépi betakarítást ebben a szakaszban még nem alkalmaztak. A kukoricát kézzel törték a „vállalók", zsákba rakták és a kukoricagórékba szállították. A burgonyát ekével kifordították, kézzel szedték, zsákba rakták és így szállították a tárolóhelyre. A cukorrépát gépi lázítóval fellazították, kézzel szedték, lefejelték és ezután szállították a hatvani cukorgyárba. A kukoricaszárat szártépő vei felszaggatták és beszántották. A kertészet volt a növénytermesztés „legdédelgetettebb ága". Öntözéses kertészete ebben az időszakban még nem volt a szövetkezetnek. A 350 kh körüli kertészet nem képezett összefüggő területet, a táblák a vetésforgó részét képezték. A kultúrák számára minden évben a legjobb táblákat jelölte ki a szakvezetés, figyelembe véve a legkedvezőbb előnövényt és a kultúra igényeinek legjobban megfelelő talajtípust és tápanyagellátottságot. Szükség esetén a szerves és műtrágya-szükségletet biztosította a gazdaság. A talajmunkákat talán itt végezték el a leggondosabban. Növényvédőszereket a gomba- és rovarkártevők ellen a periódus végén már alkalmaztak. A pillangósoknál a telepítések okoztak gondot a szövetkezetnek, ami a vetőmag beszerzéseinek nehézségeiből adódott. Próbálkozott a szövetkezet saját magfogású lucerna és vöröshere telepítéssel is, de az aranka és más gyomfertőzés miatt nem járt kellő eredménnyel. A lucernát főnövényként telepítették, ezért a csapadékmentes tavaszok a takaró nélküli lucernában károkat okoztak. A vörösherét, a somkórót gabonafélékre