Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Szijjártó András: A tagság társadalmi összetételének, szakképzettségének és a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének szerepe a létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet nagyüzemi fejlődésében

I. A TAGSÁG TÁRSADALMI ÖSSZETÉTELE, AZ EGYES CSOPORTOK JELENTŐSÉGE A NAGYÜZEMI FEJLŐDÉSBEN Létavértes község — korábban Nagyléta és Vértes — régi település, melynek lakói évszázadokkal ezelőtt is főképpen mezőgazdasággal foglalkoztak. A szövetkezet jelenlegi tagságának döntő többsége paraszti származású, kisrészben volt agrárproletárok, jobbára kis- és középparasztok gyermekei. (A vizsgálati minta induló rétegződéséről — a jelenlegi tagok szüleinek 1938-as, majd későbbi társadalmi elhelyezkedéséről, mozgásáról — részletes tájékoztatást nyújt az 1. sz. melléklet). Az eredményekből kiderül, hogy a szülők generációjának birtokviszonyai alapvetően nem változtak meg 1938-tól 1957-ig, az ötvenes évek végéig. Említésre méltó változást a földreform hozott. Az agrárproletariátus aránya a földosztás következtében csökkent : 242 fő nincstelen átlagosan 3 kat. hold 263 négyszögöl földet kapott. A nagylétai embereket a gazdálkodáshoz erős szálak fűzték. Az ötvenes évek erőteljes iparosításának idején — az apák generációjából — elenyésző számban „váltottak" át az iparba, s ugyanakkora termelőszövetkezetben is elvétve találkozhatunk velük, jóllehet a községben már 1950-ben és 1951-ben is alakult egy-egy termelőszövetkezet. A község egyéni gazdálkodói — szülők és felcseperedő, munkába állt gyermekeik — ha nem is léptek be a termelőszövetkezetbe az ötvenes évek idején, mégsem fogadták később ellenségesen a nagy átszervezés közeledtét. A jelenlegi tagok szüleinek zömét 1962-ben már a közös gazdaságban találjuk, nagyrészt az 1960-ban alakult „Aranykalász" Termelőszövetkezetben. Közülük természetesen ma már egyre kevesebben vesznek részt a szövetkezet munkáiban. A harmincas évek akkori fiatal, középkorú gazdálkodói — akik a szövetkezet alapjait teremtették meg —- folyamatosan adták és adják át jelenleg is helyüket utódaiknak, a fiatal nemzedéknek. Ha az apák nemzedékének társadalmi mozgását összehasonlítjuk gyermekeik — a termelőszövetkezetben dolgozó és így mintánkba került tagjai —• életút jávai, hasonlóság tűnik szemünkbe. Az 1938-ban már munkaképes fiatalok, illetve a később munkába állt — ma zömében középkorú — utódok többsége apja nyomdokába lépve az egyéni gazdálkodást választotta. (2. sz. melléklet). Nagylétán, de a ország más részein is a generációváltásnak ez volt az egyik jellemzője, legalábbis az ötvenes években és elsősorban a közép- és gazdagparaszti családokban. Volt azonban különbségisaz apák, illetve utódaik társadalmi mozgásában:a gyermekek „mozgékonyabbak" lévén, a gazdálkodáshoz néhányan kevésbé kötődtek, ipari jellegű munkahelyek felé orienta lódtak, ami szüleikkel ritkábban fordult elő. S ha megnézzük, hogy pl. 1957-ben kiknek az utódait találjuk ipari munkaterületeken, gépállomáson (3. sz. melléklet), azt látjuk: a volt agrárproletárok, kisparasztok gtjérmekéi jellemzően nagyobb arányban váltak ki a szorosan vett paraszti társadalomból, mint a középparasztok és a nagygazdák gyermekei. 6 Termelőszövetkezettörténeti 81