Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története

ket. Nem nézhetjük sokáig tétlenül, hogy fiaink helyiség hiánya miatt a korcsma sarkán, leányaink pedig az úttest közepén sétálgassanak. A mi ifjúságunk igényli és véleménvem szerint meg is érdemli, hogy gondoskodjunk róluk." Az üzemi és munkahelyi kényszerűség vagy a józan paraszti gondolkodás tette a gazdálkodás jelszavává, hogy a „növénytermelés az alap" ? Mindenesetre az első év jelszava az indulás nehéz viszonyai között eredményt hozott, és így kezdtek hozzá egyre tudatosabban ragaszkodni, hogy aztán az évek során a gazdálkodás alapelveként fogalmazzák meg. A növénytermelés elsődlegességének hangsúlyozásával azt az utat járták, melyet a 3004-es kormányhatározatokban meghirdetett közgazdasági szabályozórendszer a helyi adottságok figyelembevételével is a legindokoltabbá tett. A növénytermelési főágazat elsődlegességének hangsúlyozása mellett nem feledkeztek meg az állattenyésztésben mutatkozó lehetőségek fokozatos kihasználásásáról. Törekedtek a két főágazat arányosabb fejlődésére, — különösen a beruházásoknál lehet ezt megfigyelni —, ez azonban nem jelenti a növénytermelés meghatározó szerepének feladását. A bruttó termelési értékben a növénytermelés aránya az 1960. évi 93,5%-ról 1967. évre 65,7%-ra csökken. Ugyanebben az időszakban az állattenyésztés 5,6%-os részaránya 24,7%-ra növekedett. Ha az arányokat nem a halmozott, hanem a halmozatlan termelési érték vagy az árutermelés oldaláról vizsgáljuk, akkor is hasonló eredményeket kapunk, legfeljebb az állattenyésztés súlya 2—3%-kal jelentősebb. A növénytermesztés hozamainak gyors növelése érdekében lényegében már az első 2—3 évben kialakították a jelenleg is stabilnak tekinthető vetésszerkezetet, fokozatosan csökkentették a termesztett növények számát és egyre növelték a táblaméreteket egészen a tömbös termelésig. A búza, árpa, kukorica, lucerna és a burgonya vetésterülete 1963. évtől a közös szántóterület 74—75%-át képviselte. Ezenfelül bizonyos növényeket váltakozó területen a homoki határrészen üzemi (talaj-) kényszer miatt termeszteni kénytelenek. Egyes időszakokban főleg külső hatásra kísérleteznek nem hagyományos kultúrákkal is. 1963. évben volt 155 kh zöldségféle, ez később 50—60 kh-on stabilizálódott. 1964. és 1965. években 40—70 kh-on próbálkoznak borsótermesztéssel, nem sikerült, különösebb erőfeszítést nem is tettek a meghonosítására, a későbbi években nem foglalkoznak vele. Öntözési lehetőség nincs, ezért a „száraz" művelés legkorszerűbb módszereit fokozatosan vezetik be a magas terméshozamok érdekében. Több éves „harc" az e vonatkozásban káros hagyományokkal szemben, míg megérti a tagság, hogy magas tőszámot kell biztosítani a kukoricából. Kukorica hagyományos növény, kedveli a tagság, szükség van rá a sertéshizlaláshoz, már 1964. évben—talán a megyében először — meghaladják a 30 q/kh hozamot májusi morzsoltban számolva. Azóta tartják az ezenfelüli termésátlagokat. Hogyan érték el ? Mit mond erről Jenéi Sándor akkori főagronómus, a jelenlegi termelési főmérnök, elnökhelyettes ? „A kukorica főnő vényünk volt mindig. Már az első években is hibrid vetőmagot használtunk. A %-os művelés biztosította a kielégítő megmunkálást. Minden évben biztosítottuk az őszi mélyszántást, fokozatosan a megfelelő tőszámot. Arra törekedtünk, hogy a meglevő állatállománynak mindig elegendő takarmányt termeljünk." A vetésterület kötelező előírása Létavértesen nem okozott komolyabb nehézsé-