Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története

get. Ennek több oka volt. A tervlebontásos rendszerről legtöbbször elmarasztalóan nyilatkoznak a termelőszövetkezetek vezetői. A létavértesi „Aranykalász" vezetői nem tartoznak ezek közé. Vajon miért ? Elsősorban azért, mert a hagyományos búzatermesztést a leggyorsabban emelték olyan színvonalra, hogy a gazdaság egyik legjobban jövedelmező kultúrájává vált. Először a búzánál oldották meg a gépesítést, mivel ebben az időben a műtrágya még keretgazdálkodás alá tartozott, a nagyobb adagú szervetlen trágyát is a búza alá használták fel. A ráfordításhoz képest a legmagasabb hozamértéket a búza adott, ezért nem volt teher a gazdaság számára a kötelező vetésterületen búzát termelni. A tervet lebontó járási vezetők és a termelőszövetkezet között az üzem számára hasznos kapcsolat jött létre. Ugyanez mondható el a termeltető és felvásárló vállalatokhoz fűződő kapcsolatukról. Az „Aranykalász" Termelőszövetkezet vezetői korán elkészítették terveiket, menetközben koordinálták, konzultálták elképzeléseiket. Ennek kapcsán mintegy „tudomásul vették" a kialakult koncepciókat, és „beépítették" azokat a járási, vállalati tervekbe. Az „Aranykalász" vezetői legtöbbször teljesítették azokat a kéréseket, amelyeket a tanácsi szervek vagy vállalatok intéztek hozzájuk. Ha a vállalat éves hízottsertés tervéhez szükség volt 100—200 db idő előtti „leadáshoz" —• nem zárkóztak el. Ha a malmi őrlés miatt 5—6 nappal korábban volt szükség néhány vagon búzára, az elől sem zárkóztak el. De ha a vetéstervből hiányzott valamennyi dohány, zöldség, napraforgó, cukorrépa, az „Aranykalász" vezetőire ekkor is számíthatott a járási tanács. Később kiderült, hogy egyes esetekben csak elvetették, bejelentették, aztán „kipusztult". Ez a kapcsolat nem egyedülálló a megyében. A gazdaságilag megszilárdult és színvonalas vezetésű termelőszövetkezetek a tervlebontásos rendszer általános negatívumait a maguk szövetkezete számára eredményes kompromisszumokkal, jó személyes kapcsolatokkal igyekeztek — többségében sikerrel —~ ellensúlyozni. Politikai és mozgalmi szempontból nem egyértelműen volt helyes ez a kapcsolat. Egyrészt később kerültek felszínre a gazdaságpolitika hibái, másrészt — miután csak kevés üzem élvezte előnyeit —- a termelőszövetkezetek többségének végső soron káros volt egyesek jelzett személyi kapcsolata. Nem egy esetben el is hangzott ilyen jellegű bírálat : „bezzeg X, Y-nak könnyű, mert nekik szabad ezt vagy azt tenni, másoknak viszont nem." Más formában és jelleggel ma is előfordulnak hasonló esetek. Visszatérve az „Aranykalász" Termelőszövetkezet vezetőinek magatartására, megállapítható, hogy egy kérdésben nem engedtek sem az unszolásnak, sem a bírálatnak, sem a „tervkötelezettségnek". E kérdésben nem rendelték alá soha az üzemi érdekeket a „népgazdaságénak". Ez pedig a szarvasmarha, ezen belül a tehénlétszám volt. E téren nagy volt a tét, ez több volt 10—20 kat. hold napraforgó jelentőségénél. A termelőszövetkezet vezetői világosan látták, hogy az akkori körülmények között a szarvasmarhatenyésztés ráfizetéses volt. „Keveset, de azt jól, jövedelmezően" ez volt a jelszó, de a gyakorlat is. Már az alakuláshoz is 9 db tehenet, 80 db üszőt „hoztak" be a tagoktól, zömét ennek is meghízlalták. Nógrád megyéből vásároltak 40 db jó minőségű tenyészüszőt. Bevezették a házi törzskönyvezést, később megindult az állami is. Ez az üszőállomány lett a tenyésztés alapja, 3000 liter tejet adtak átlagosan az első elles után. Bevezették a mesterséges termékenyítést, ma a termelőszövetkezet törzstenyészet, ami a legnagyobb „rang" e területen.