Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története
mesék egy része elszegényedik, megindul a vagyoni átrétegeződés, de az elszegényedett „nemes" lenézi a jobbmódú „parasztot". A lakosság e két rétegének közeledését talán az is nehezíti, hogy a jobbágyok — a nemesektől elkülönült részen — az úgynevezett Dombi-szögben, a község nyugati szélén laktak, a nemesek pedig zömében a dél- és délkeleti részét kitevő Dapsy-szögben (az előző jobbágy, — az utóbbi nemesi családnév). Ezt az elkülönülést táplálja még az is, hogy a jobbágyokból lett földtulajdonosok és „nemesek" birtokai más-más határrészen fekszenek. E két réteg gazdaságitársadalmi vonatkozásban is elkülönül. Például külön pásztora van a „paraszti" és külön a „nemesi" oldalnak. Külön legelőre járnak a parasztok állatai és külön a nemes gazdáké. Még határőrzőt, „kerülőt" is külön-külön fogadnak. A XIX. században Magyarországon is kialakulnak a tőkés termelési viszonyok. E községet azonban ennek még a lehelete sem érinti, sőt még a XX. század elején sem. A régi idők légköre, szemlélete jellemzi a község lakóit, még a két világháború közötti időszakban is. A nemesi rangot erősen tartják, továbbra is elkülönülnek, és szívósan él: „én nemes vagyok, te csak paraszt" szemlélet. A földdel rendelkező paraszt is lenézi a mesterembert, a kereskedőt. Iparoshoz, kereskedőhöz nem adja a lányát, ez lealacsonyító lenne. A templomban külön ajtón közlekednek a „nemesek" és a „parasztok". Külön karzat van a „paraszt" és „nemes" legények részére. Elkülönített oldalon — a szószékkel szembeni főhelyen —, a „nemes" családok részére biztosított családi padsorba más nem ülhet be. Először ők hagyhatják el szertartás után a templomtermet, — csak azután következhetnek a többi padsorban ülők. „Nemes" legény, „nemes" lány nem — vagy csak nagyon elvétve — köt házasságot „paraszti" származású fiatallal. A község különböző vezető testületeibe — bírónak, esküdtnek, kurátornak stb. — elsősorban „nemeseket" választanak. Ez a szemlélet jellemző a másik két szomszédos községre, Zádorfalvára és Szuhafőre is. Szemléletük azonos történelmi múltból fakad. Ezt a légkört csak a termelőszövetkezeti mozgalom tudta gyökeresen felszámolni. A „származás" tisztelete mellett egyre erősödik a föld, a vagyon tekintélye. Hegyek, erdők közé szorított, iparral nem rendelkező községben — az akkori viszonyok között — ez természetes, miután más megélhetési lehetőség nincs. A határt dél felől övező erdőség a Serényi grófoké, — az északkelet és kelet felől övező pedig a Ragályi bárók birtoka. Minden talpalatnyi föld foglalt. A falu délkeleti határában fekvő, legjobb minőségű földek ugyancsak a Ragályi bárók tulajdonát képezik. A sík, s enyhe lejtésű területek zöme a jobb módúak, —• többségében a régi nemesi családok utódainak tulajdona. A hegy- és domboldalakon, dombtetőn gazdálkodnak a többiek, — de a földet mindenütt megművelik. Akinek kevés földje van vagy éppen nincstelen, annak megélhetése a földbirtokosok kegyétől függ. Kilencedében, tizedében aratnak, — így jutnak néhány mázsa gabonához. Ezenkívül harmadában, negyedében kapálnak, summába járnak a bárói birtokra. Pénzkereset csak tavasszal adódik, amikor a cserfa nedvkeringése megindul, s annak kérgét ipari célra lehántják. Mindezek következtében többen elköltöznek a községből vagy kivándorolnak Amerikába. Ezzel a helyzettel magyarázható, hogy a község nem fejlődik, lélekszáma is csökken. — Míg 1869-ben 796 fő, 1900-ban 746, 1930-ban 665, 1941-ben már csak 662 lakosa van a községnek. A földéhségen az 1920-as Nagyatádi-féle földreform sem segített, sőt tovább növelte az elégedetlenséget. Fél, illetve egy hektáros parcellákat osztottak ki né8 Termélcszövetkezettörténeti . 113