Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története

hány embernek a Ragályi-féle nagybirtok legrosszabb minőségű és fekvésű földjeiből. Ezt is úgy, hogy az Alsószuhán lakók Dövény határában kaptak földet. Többen nem tudták kifizetni a megváltási árat, illetve a távolság következtében — és igaerő hiányában, nem voltak képesek a föld megművelésére. így néhány éven belül az is a jobb módúak tulajdonába csúszott át. A két világháború közötti időszak birtok-megoszlását az 1935. évi statisztikai összeírás alapján érzékeltethetjük. Eszerint, a földtulajdonnal rendelkezők több mint 60%-a 2,88 ha-on aluli területet mondhatott magáénak, s ez az összterületnek csupán 8,9%-át tette ki. A földtulajdonosok 13,8%-a az összterület 8,4%-án osztozkodhatott. Földterületük nagysága 2,88—576" ha között váltakozott. A földtulajdonosoknak csak 26%-a rendelkezett 5,76 ha-on felüli területtel, ezek viszont az összterület 82,7 %-án gazdálkodtak. Még szembetűnőbb, ha a 28,8 ha-nál nagyobb területtel rendelkezőknél vizsgáljuk ezt a megoszlást. E csoportba a gazdáknak 2,2%-a tartozott, és ezek az összterület 43,5%-a felett rendelkeztek. A földtulajdon megbecsülése mélyen élt az emberekben. A földeladás megbocsáthatatlan véteknek számított, s az a gazda, aki erre kényszerült, gúny és megvetés tárgya lett gazdatársai körében. „Elpazarolja az ősi jussot", mondták. Törekvés látható a birtok-szétaprózódás megakadályozására is. A lánygyermeket föld nélkül igyekeztek kielégíteni — (pénzmegváltással vagy más úton), hogy a föld a fiú utódoknak, lehetőleg minél kevesebb kézben maradjon. Miután kevés a föld, gyakori a nagycsalád. Több nemzedék — sokszor három is — él együtt, a legidősebb családő irányítása alatt. A bemutatott társadalmi jelenségek az országban máshol is megtalálhatók ebben az időben, itt azonban erőteljesebben, maradandóbban ágyazódtak a társadalomba. Mivel a mezőgazdaságon kívül más megélhetési lehetőség nem volt, a földnélküliek és a törpebirtokosok a jómódúak kiszolgáltatottjai lettek. A fogattal nem rendelkező földtulajdonosok száma ugyanis elég jelentős. Gazdasági felszerelésük nincs, fogatmunkáért kézimunkát adnak ellenszolgáltatásul. Ók végzik a nehéz fizikai munkát, tehát biztos napszámosai, kaszásai, kapásai lesznek a fogattulajdonosoknak. Sajátos munkamegosztás alakult ki a falu dolgozói között. A jobb módú, fogatmunkát kölcsönző gazdák a kisebb fizikai megerőltetést igénylő munkákat, — vetést, szántást, a termények szállításával kapcsolatos stb., tevékenységet végzik, mint a „technika alkalmazói". A „kétkezi" nehezebb munka — a kaszálás, kapálás, aratás — a szegényekre marad. E mögött, — mint általában a mezőgazdaságban —, egy sajátos kizsákmányolás áll; a feudális és kapitalista kizsákmányolási formák keveréke. Megtartotta a feudális formát, mivel nem munkabért kap, hanem naturális formában történik az elszámolás (nem robot, de arra emlékeztet). Amennyiben egy jobb módú gazda bérbeadja földjét — felesbe, harmadába, negyedébe — a bérlőtől elvárja, hogy meghatározott terménymennyiségen kívül, — bizonyos mennyiségű kézi munkát, kaszálást, kapálást is végezzen ingyen, ellenszolgáltatás nélkül. Természetesen az igaerők közül legalkalmasabb a lófogat az említett munkák végzésére. Ugyanis általában nem egy tagban van az ingatlan, hanem szótszórva, (egymástól távol) néha 10—15 helyen vagy még elszórtabban. Ehhez járulnak még a nehéz domborzati viszonyok. így érthető, hogy a nagyobb gyorsaságú lófogat gazdasági munkára előnyösebb, mint az ökör- vagy tehénfogat.