Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

AZ ÚTTÖRŐ TERMELŐSZÖVETKEZET MEGALAKULÁSÁNAK ÉS ELSŐ ÉVEINEK TÖRTÉNETE A makói szövetkezeti mozgalom történetének jellegzetes vonása, hogy a kialakulás kezdetei igen korai időszakokra nyúlnak vissza. Ez természetesen azt is jelenti, hogy Makón nem a felszabadulást követő társadalmi kibontakozás nyomán születtek az első szövetkezetek, hanem mintegy az eddigiekből fejlődve jutottak el idáig. Ennek a folyamatnak természetesen még makói viszonylatban is sok változata volt. Egyfelől tehát azt kell tudomásul vennünk, hogy Makón a szövetkezeti mozgalomnak nemcsak az elmélete, de a gyakorlata sem volt idegen a parasztok és a bérlők között ; másfelől viszont az is igaz, hogy az 194C—49-ben föllendülő szervezkedés egyik igen lényeges indítéka az a gazdasági kényszer volt, amit az újgazdák, de főleg a földreformból kimaradt bérlők olyan formában érzékeltek, hogy egyre többen látták be közülük az egyéni próbálkozás nehézségét, nemegyszer* kilátástalanságát. Azoknak az embereknek az akciója, akik a már említett bérlőcsoportokat és más alacsonyabb típusú termelőszövetkezeteket létrehozták, sokkal inkább tekinthető ösztönös próbálkozásnak, mint a tudatos szándék megvalósulásának, éppen ezért sokfajta nehézséget kellett leküzdeniük, amíg rátaláltak az adott körülményekhez legjobban alkalmazkodó formára. Mindezt azért kellett így felvázolnunk, mert a korabeli dokumentumok összegyűjtése és elemzése során az a kép alakult ki bennünk, hogy az első III. típusú termelőszövetkezeti csoport megalakulását nem tekinthetjük minden szempontból tudatos, átgondolt és előre megtervezett lépésnek, későbbi sorsuk ismeretében is leginkább szerencsés tájékozódó képességű emberek helyes útra találását látjuk benne. Még világosabban fogalmazva: azt az igazságot, hogy Makón az a 12 ember választotta a legjárhatóbb utat, akik 1949. februárjában megalakították a város első III. típusú szövetkezetét, az élet később, mintegy utólag igazolta. Persze semmi sem történik véletlenül. 1948-ban a különböző gyűléseken a szónokok többször kifejtették a társas gazdálkodás előnyeit, de meg kell azt is mondanunk, hogy ezekből a megnyilvánulásokból akkor még nem derült ki egyértelműen, hogy a különféle jellegű társulások melyik formája lesz a legcélszerűbb. Konkrétabb támpontokat kaphattak az érdekeltek azokból a sűrűn megjelenő újságcikkekből, amelyek szovjet kolhozok