Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

a tsz dolgozók munkadíja, hanem az anyagköltség növekedett gyorsabban, mivel nemcsak évről-évre több ipari eredetű termelőeszközt használnak a mezőgazdaságban, hanem ezeknek áremelkedése hatott — a növekvő állami elvonás mellett —, igen mérséklőén a szövetkezetek jövedelmére. Az anyagköltségek 1966-tól 1970-ig 19 milliárdról 31 milliárdra emelkedtek. Míg a termelésben nagy sikereket elért nyugati mezőgazdaságokban az anyagi-műszaki felszereltség rohamos fejlődését az ipari termelőeszközök árának erős csökkenése lendítette előre, Magyarországon az agrárolló újbóli kinyílása fékezi a technikai fejlődést. A szövetkezetek bruttó jövedelme ennek ellenére — bár szerény — növekedést mutat. És ebből a megnövekedett jövedelemből nemcsak a szövetkezeti tagok és alkalmazottak kaptak évről-évre többet, hanem a közös gazdaság fejlesztésére, a szociális és kulturális célokra is az előző időszakhoz képest jelentősen többet fordítottak. A szövetkezeti bruttó jövedelem és felhasználása. 1964 1967 1968 1969 1970 Bruttó jövedelem, milliárd Ft. 22,1 22,3 26,7 21,8 Tagok részesedése milliárd Ft. 9.4 11,3 13,2 14,7 14,2 Alkalmazottak munkabére milliárd Ft. 1,0 2,5 2,8 3,3 3,1 Fejlesztési alap milliárd Ft. 3,2 4,5 4.5 6,3 5,6 Szoc-nkultur. alap milliárd Ft. 0,2 0,5 0,6 0,8 0,8 A termelőszövetkezetek a növekvő) felhalmozásból, állami hitelből és támogatásból korszerűsítették termelésüket. A beruházásoknak mintegy 45%-át saját erejükből fedezték. Az eszközellátottság színvonala jelentősen emelkedett. A termelés technikája és technológiája a növénytermelés és az állattenyésztés több ágában nagyüzemi jelleget öltött. Jellegadó vonása ez ennek az időszaknak. Az egy kat. hold termőterületre jutó állóeszközérték 1970-ben több mint 60%-kal volt nagyobb, mint 1966-ban. A beruházások nagyobb részét a nagyüzemi gazdálkodás alapját képező épületberuházások tették ki. Évről-évre több, korszerű állatférőhelyet építettek. Ennek nagyobb része azonban az elavult, vagy lebontásra váró istállókat pótolta. Az állatférőhelyek bővülése, elsősorban a baromfi és a szarvasmarhatenyésztésben így is számottevő. 1967 és 1970 között 18%-4al nőtt a tehénistállók, 44%-kal a hízómarhaistállök, 33 százalékkal a borjúnevelők férőhelye. A korszerű állattartás alapját a szövetkezetek nagy részében ebben az időszakban vetették meg. Erősen korlátozta ezt a