Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)
Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970
ső jère 14,4 kat. h. művelés alatt álló terület jut, 1951-től javulás mutatkozik, de még 1953-ban is 7,7 kat. h. művelés alatt álló terület esik egy szövetkezeti aktív keresőre. Az említett számok azonban csak durván fejezik ki, hogy a szövetkezeti földek fogyatékosan voltak ellátva munkaerővel. Csak megközelítően, hiszen ez a munkaerő csupán eszmeileg állt a közös gazdálkodás rendelkezésére. Az elmondottakból már tudjuk, hogy miért. Az egykori jegyzőkönyvek tanúsítják, a szövetkezeti föld egy része műveletlenül maradt, vagy hiányosan művelt volt, mivel a szövetkezeti parasztok nem elsősorban a közös gazdaságban hasznosították munkaerejüket. A munka mennyisége mellett a munka minősége is ezekben az években a közös gazdaságra előnytelenül alakult. Ezt fejezi ki többek között az az általános jelenség, hogy a közös és a háztáji gazdaságban termelt kukorica vagy kapás növény átlag termése között jelentős különbség mutatkozott. Ugyancsak kedvezőtlenebb volt a termelőszövetkezetekben az aktív keresők kor és nem szerinti megoszlása, mint az egész mezőgazdaságban. Már ezekben az években is a nők és az idősebb nemzedék aránya a tsztagoknál nagyobb volt, mint a mezőgazdasági kereső népességben. A termelőszövetkezetek gépesítése igen alacsony színvonalú volt, és 1954-ig a kollektivizálás előrehaladásával nem hogy javult, hanem visszaesett. Távolról sem pótolta a hiányzó munkaerőt. 100 kat. hold mezőgazdasági területre jutó gépekkel helyettesített munkanapok száma Év Összes Kézi 1951. 401 84 1952. 316 81 1953. 376 97 Az 1953 előtti évekre nincs közvetlen adatunk a tsz vonóerő-ellátottságról, de két tényből elég jól körvonalazott képet alakíthatunk erről. Ha feltételezzük is, hogy az állati vonóerő követte a földet a termelőszövetkezetbe — ami persze nem így volt —, az egységnyi tsz-területre jutó állati vonóerő akkor is az állami tartalékföldeknék a tsz kezelésbe adásával évről évre kevesebb lett; 1953-ban tsz közös terület 40%-a már állami tartalékföld volt, amihez nem adtak állati vonóerőt. A másik fontos körülmény a tsz-ek vonóerő- ellátottságának megítéléséhez, hogy a tsz-ekben a traktorsűrűség mutatószáma évről évre romlott, s javulás csak 1953 végén állt be, miután a tsz-ek száma és területe jelentősen visszaesett. A tsz-ekben — a gápállomások traktorairól van szó — az egy traktoregységre jutó szántóterület 1949-ben 63 kat. h., 1950-ben 98 kat. h., 1951-ben 115 kat. h., 1952-ben pedig 200 kat. h.
