Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

A termelőszövetkezet vezetői hamar felismerték ezt a kapcsolatot és a munkaszervezeti fejlődést igyekeztek mindig korszerű munkadíjazási feltételek megvalósításával kiegészíteni. A kezdeti lépések ebben a vonatkozásban is a termelőszövetkezet növekedésével, az első egyesülésekkel egy időben történtek meg. Az egyesülés során a korábbi termelőszövetkezetekben alkalmazott eltérő munkadíjazási formák elkerülhetetlenné tették azok egységesítését. A termelőszövetkezet vezetői az egységesítést abban a vonatkozásban is korszerűsítéssel kötötték össze. A mai viszonyok között eléggé természetesnek vett készpénzes munkadíjazási és a családi munkavállalási szervezeti forma olyan ötvözetét dolgozták ki, amely abban az időben forradalmi volt, sőt bizonyos vonatkozásban, ha nem is állt szemben a hivatalos állásfoglalásokkal, de nem is nyerte el azok tetszését. A vezetőség azonban úgy vélte, hogy saját terveit csak abban az esetben tudja valóra váltani, ha biztos abban, hogy a tagok a megfelelő időpontban a szükséges munkákat el tudják és főként hajlandók elvégezni, másrészt pedig tudta azt. hogy a mezőgazdasági termelés nagy kockázata miatt csak abban az esetben számíthat a munkaképes korú tagok teljes támogatására, ha azoknak a népgazdaság más ágazataihoz hasonlóan havonként rendszeresen tud megélhetésüket biztosító munkadíjat fizetni. Tisztában voltak azzal, hogy a garantált munkadíj nagysága még meg sem közelítheti a népgazdaságban fizetett átlagos munkabért, de úgy vélték, hogy a lakóhelyen biztosított munkaalkalom, a háztáji föld nyújtotta kiegészítő kereset együttesen kellő vonzóerőt fog nyújtani a falusi lakosságnak a helybenmaradáshoz. Elsőként tehát kidolgozták a termelőszövetkezet minden ágazatára és annak az alkalmazott technológiáknak megfelelő munkafázisaira azokat a helyi normákat, amelyek segítségével biztonsággal és főként egyöntetűen tudták az egyes üzemegységekben az azonos munkáért azonos munkadíj elvét alkalmazni. Ezeket a teljesítménynormákat összefoglaló könyvükei évről évre bővítették, figyelembe véve a korszerűbb technológiát és zootechnikát, és azt később nyomtatásban elkészítve a termelőszövetkezet minden dolgozójának rendelkezésére bocsátották. A kölcsönös ellenőrzés, egyúttal a munkavállaló és a tulajdonos önkontroll ja így egyértelműen lehetővé vált. A teljesítmények átlagos normanapokra voltak megállapítva, vagyis attól függően, hogy a termelőszövetkezeti tag nehezebb vagy könynyebb munkát végzett azonos időtartam alatt a munka nehézségi fokától függően azonos munkaidő alatt eltérő mennyiségű normanapot teljesített. A rendelkezésre álló biztonsági alaptól, valamint a terméskilátásoktól és a gazdaság egyéb kötelezettségeitől függően év elején megállapították az egy normanapért rendszeresen a teljesítést követő hónapban fizetendő öszszeget, amelynek nagysága általában 40,— Ft körül mozgott. A termelőszövetkezeti tagok és családtagok tehát már a munka befejezésének pillanatában meg tudták mondani, hogy a következő fizetési napon az elvégzett teljesítményükért mennyi munkadíjelőlegben részesülnek. Ilyen formában, ha a munkadíjelőleg nem is érte el az iparban fizetett munkabér nagyságát, olyan vonzó lett a tagok között, hogy éppen ellenkező helyzet