Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

sőbb a fejlődés igazolta. Mégis az Üj Élet tagságában ez a különbség a hangulatot rontotta, s a munkafegyelmet lazította. Problémát okozott a másik termelőszövetkezet hatása a gépesítés üteme elleni hangulatkeltés és a szakemberellátottság terén is. A tagság egy része a gyors gépesítés ellen hadakozott (a másik termelőszövetkezetben lassan haladtak előre ezen a téren). A megnövekedett Üj Élet Termelőszövetkezetben a képzett vezető szakemberek iránti igény kielégítése körül is sok zavart okozott, hogy a tagságból sokan feleslegesnek tartották idegen szakember alkalmazását. A Tiszapart valóban nem alkalmazott idegen szakembert, de a vezetők továbbtanulásával végül is szakemberek kezébe került a gazdaság vezetése. Az Üj Élet tagságának a gépesítés és a szakember alkalmazása elleni hadakozása részben a műszaki fejlődés lebecsüléséből adódott ugyan, de nagyobbrészt a tagság érdekeivel függött össze. A gépesítés beruházásaiban személyi jövedelmük megnyirbálását, a munkaalkalom csökkenését, és a háztájiban felhasználható természetbeni részesedés visszaszorulását látták. A szakemberellenességnek főleg két indoka érdemel figyelmet. Egyesek a korábbi nagybirtokok intézőjének a szellemétől, a demokratikus jogok ezzel együtt járó megnyirbálásától tartottak. Mások — főleg a jó gazdaemberek — feleslegesen „kidobott pénzként" könyvelték el a szakember alkalmazását, hiszen „ők is értenek a gazdálkodáshoz". A két szövetkezet eltérő gazdálkodásának lényegesebb következménye az 1965-ben elhatározott és 1966-ban végrehajtott termelőszövetkezet-egyesítés problémája. Az ekkorra már jól gépesített Üj Élet vezetősége jól látta, hogy termelőberendezéseit további területnövelés révén jobban ki tudná használni. Ezt egyéb lehetőség hiányában csak más termelőszövetkezettel történő egyesülés révén valósíthatták meg. Kézenfekvő volt tehát, hogy a kevésbé gépesített — és a községben levő — Tiszapart Szövetkezettel célszerű egyesülni. Az utóbbi vezetősége és tagságának jó része azonban hallani sem akart az egyesülésről. Az elzárkózás jelentős oka volt, hogy a Tiszapartiak nem akarták elfogadni az Üj Élet vezetőségét. Sokkal erősebb volt ennél az Üj Élet adósságától, hiteltartozásaitól való félelem. Valószínű, hogy egy évvel később — a hitelelengedés után már könnyebb lett volna az egyesítést megvalósítani. A Tiszapart tagsága és vezetősége természetesen egyéb problémákra is hivatkozott az egyesülés megakadályozása érdekében. Ezek közül talán a korábbi egyéni gazdálkodás idején kialakult rétegeződés (jó gazda, rossz gazda) visszhangja, továbbá „a kis termelőszövetkezet kis gond, nagy termelőszövetkezet nagy gond" elve emelkedett ki a közhangulat zűrzavarából. Az egyesítés szükségessége és az érte folytatott harc végeredményeként az Űj Élet egyesült a szomszéd község, Györgytarló gyenge termelőszövetkezetével. Mondanunk sem kell, hogy ez sokkal hátrányosabb volt az Új Élet gazdasága számára, mint ha a község két szövetkezete egyesült volna (távolabbi és rosszabb földek, gyenge gazdálkodási előzmény stb.). Az egyesülés így is javította az eredményeket (de ez már egy következő fejlődési szakasz az Üj Élet történetében).