Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

parasztok zöme gazdaságilag megerősödött. Ez a paraszti réteg eleve lenézte a küszködő Táncsics Termelőszövetkezeti Csoportot, de nemigen bízott az utódjának tekintett Üj Élet Termelőszövetkezetben sem. A tömeges átszervezéskor e réteg hangadói csak úgy fogadták el a szövetkezeti útra lépést, ha külön szövetkezetet alakítanak. így alakult meg 1960. december végén a Tiszapart Termelőszövetkezet 1100 kat. h.-on, 165 családdal. A Tiszapart szövetkezet tagságának zömét tehát az ún. módosabb gazdák és a befolyásuk alatt állók alkották. A gazdák többsége számottevő anyagi tartalékkal rendelkezett, s felszerelésük is kielégítő volt. A felszereléssel és az állatállománnyal együtt pénzt is vittek be a közös vagyon megalapozásához. Miután ennek a szövetkezetnek semmilyen nagyüzemi előzménye nem volt, nagyüzemi berendezésekkel épületekkel nem rendelkeztek. Az első évben még gépet sem vásároltak, s a közös állatállományt a tagok istállóiban helyezték el. Irodaként az egyik tag lakását használták. A Tiszapart Termelőszövetkezet fő törekvése a saját erőből történő gazdálkodás. A tagság és a vezetőség ezen igyekezetét tükrözi, hogy csak szükség esetén nyúltak minimális hitelhez, s a szövetkezet ma is a sátoraljaújhelyi járás egyetlen hitelteher nélküli gazdasága. A Tiszapartnak ez a hiteltől való tartózkodása a gépesítés és a közös vagyon lassúbb fejlődését eredményezte ugyan, de az első időszakban a tagság közös és háztáji jövedelme meghaladta az Űj Életben kialakult szintet. A Tiszapart hiteltakarékos gazdálkodása eléggé sok viszály forrása volt az Új Élet Termelőszövetkezet fejlődésének ebben a szakaszában, a tagság egy része ugyanis nehezen egyezett bele a közös gazdaság nagyüzemi megalapozását célzó beruházások miatti hitelállomány növelésbe. Sokat beszéltek ekkor a községben az eladósodásról, s ennek várható következményéről a jövőbeni szegénységről. Az ezzel kapcsolatos hullámok csupán 1966-ban, a mintegy 10 millió Ft értékű hitelelengedéskor csitultak el. Ekkor még a Tiszapart tagsága is sajnálta a hitelben rejlő elvesztett lehetőségeket, amelyek kihasználása révén az Új Élet a másik termelőszövetkezetnél jobban felszerelt, gépesített gazdasággá fejlődött. A két szövetkezet közötti vetélkedés évekig éreztette hatását, s a tiszapartiak „maradibb" gondolkodása sokszor fékezte az Űj Élet haladóbb elképzeléseinek megvalósítását. A fejlődés második szakaszában kiszélesedett részes művelésben is nagy szerepe volt a másik szövetkezetnek, s később ennek számos hátrányát felismerve elsősorban a Tiszapart példája miatt nem sikerült a tagságot annak felszámolására rábírni. A két szövetkezet eltérő gazdálkodási stílusa éreztette hatását a munkaszervezés és a munkafegyelem terén is. Az átszervezés befejezését követő években a Tiszapart többet fizetett a tagságnak, mint az Űj Élet Termelőszövetkezet. 1963-ban például a Tiszapartban 50 Ft, az Üj Életben pedig 45 Ft jutott egy munkaegységre. A hozzáértők ugyan világosan látták, hogy a tiszapartiak részesedési többlete a jövő rovására valósult meg, s ezt ké-