Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

nem értőkkel", de képes arra is, hogy háztáji gazdaságát a közös elé helyezze. E csoporthoz tartozó tagság zömének gondolkodásmódjában a közös gazdaság nem végleges, hanem átmeneti. Igen jól megfigyelik, hogy a szövetkezethez hasonló gazdasági előnyök (értékesítés, árak stb.) nagyobb eredményt is lehetővé tennének. Sokan ilyen előnyökkel a magángazdálkodást szeretnék folytatni. Egyesek ma is őszintén bevallják, hogy várták a termelőszövetkezet bukását és feloszlatását. A harmadik, a korábbi szegényparasztokból és napszámosokból álló, eléggé összetett csoport. A tagság e csoportjának közös vonása, hogy legjobban rontja a munkafegyelmet, bármikor hajlamos arra, hogy jómódú egyéni gazdáknál vagy éppen a fejlett háztájival rendelkező tagoknál vállaljon napszámot a közös munka helyett. A csoportban sok a fegyelem és a tulajdon elleni vétség, s ez a legtöbb gondot okozza a vezetőknek és az öntudatos tagságnak. A csoport becsületes szegényparaszti rétege teljesen elkülöníthető az ún. lumpen-elemektől, akik hangoskodásukkal sok zavart okoznak a becsületes emberek között. Meg kell jegyeznünk, hogy a munkaszervezés szempontjából a második csoportba sorolható tagok is sok problémát okoznak különösen akkor, amikor a háztáji munkák csúcsai egybeesnek a közös munkákkal. A munkafegyelemmel és tulajdonviszonyokkal kapcsolatos problémák gyakorlati alátámasztására érdemes néhányat — nem szó szerint — idézni a jegyzőkönyvek alapján: Az egyik vezetőségi értekezlet megemlíti, hogy 1960-ban a feladatok legfontosabb része a munkafegyelem megszilárdítása. „Vannak dolgozók, akik fél lábbal a termelőszövetkezetben, fél lábbal a kisárutermelő gazdaságok felé lépnek" — mondja a vezetőségi határozat 1960. május 22-én, és hozzáteszi: „Senkivel szemben nem lehetünk elnézőek, kizárjuk a termelőszövetkezetből azokat, akik az alapszabályt nem tartják be." Az utóbbi határozat már tükrözi az időszak végén a szövetkezet vezetőségének a munkafegyelem megszilárdítására vonatkozó törekvéseit. Ugyanakkor olyan problémákkal is találkozunk, hogy még a vezetőségi tagok között is vannak fegyelemsértők, olyanok, akik „a vezetőségi ülés helyett napszámba mennek". Ez természetesen maga után vonja a fegyelemre vonatkozó határozatok kevésbé következetes végrehajtását. Érdemes ezzel kapcsolatban, idézni az 1960. évi július 13-i igazgatósági ülésről az elnök felszólalását, amelyben „kéri a vezetőségi tagok leváltását, mert nem járnak el az ülésekre". Az utóbbival kapcsolatban szükséges megemlíteni a vezetés színvonalának kérdését. Az elnök, a helyettes és a főkönyvelő, továbbá a növénytermelési brigádvezető következetesen törekszik az alapszabály megtartására, a zökkenőmentes munkaszervezés feltételeit biztosító munkafegyelem megteremtésére. A vezetés e csoportja viseli a gazdálkodás minden nehézségét és gondját, felelősséget érez a tagság és az ország felé egyaránt, törekszik bővíteni vezetési képességét, minden erővel igyekszik növelni a szövetkezet eredményeit.