Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

alacsony színvonal a jellemző, de a birtokviszonyok alapján kialakult rétegződés e téren is észlelhető. A nagybirtokokon már általános a vaseke használata, borona, és henger van elegendő, s a kézi vetés mellett vetőgépeket használnak. A paraszti lakosság között a nagygazdáknál már megtalálhatók az akkori legkorszerűbb fogatos talajművelő eszközök, s néhány gazda vetőgépet használ. A kisgazdák zöménél megmaradt a tehén- vagy tinófogathoz könnyebb faeke, amelyet itt-ott vegyesen használnak (vastaliga és fa gerendelyű eke). A többi felszerelés általában hiányos és kezdetleges. A nagybirtokokon már „korszerűbbnek" nevezhető szarvasmarha-, sertés- és lóistállót is építenek, de a technológia az olcsó kézi munkán alapszik. A módosabb gazdáknál az istállók felújítása és bővítése tapasztalható a 30-as évek második felében. A szegényparaszti portákon is növekszik az olcsó, vert falú istállók száma. A termelés színvonala a növénytermelésben alacsony, de a szálastakarmányok termelési színvonala a háború előtt jelentősen növekszik. A 6—7 q körüli kalászos termésátlagok mellett 20—25 q közötti pillangósszénaés 20 q körüli rétiszéna-hozamot érnek el a kis- és nagybirtokokon. A háborús konjunktúra hatása elsősorban az állattenyésztés fejlődésére ösztönzi a kis- és nagygazdaságokat egyaránt. A számottevő — különösebb költséget nem igénylő — rét- és legelőterületek, továbbá a pillangósok sikeres termesztése ehhez megfelelő feltételeket biztosít, s hozzáértő munkaerőben nem szűkölködnek. A községben általában erősödik az állattenyésztési kedv, s halmozódik a parasztság állattenyésztési tapasztalata. A földdel rendelkező parasztság szakértelmét jelentősen növelik a gazdaképző tanfolyamok. Jellemzően mutatja ezt, hogy 1934-ben 40 gazda vett részt az állattenyésztés vonatkozásában különösen sokat nyújtó ezüstkalászos tanfolyamokon. Sokan bővítették tudásukat a nagykállói Mezőgazdasági Iskola tanfolyamain is. Az állatállomány alakulására jellemző, hogy 1936 tavaszán a községben 1920 szarvasmarha, 1670 sertés és 230 ló volt. Az állomány a következő években tovább nőtt, s az igen jelentős háborús pusztítás ellenére 1640 szarvasmarha, 1150 sertés és 70 ló maradt a községben. Az 1930-as évek második felében a falu arculata is sokat változott. Egyre több kunyhó tűnt el, új házak épültek, s a parasztgazdaságok bővítették felszerelésüket. A kevés földdel rendelkező és nagy családú kisparaszti gazdaságok fejlődését azonban erősen gátolta a föld szűkössége. A földdel és állatokkal rendelkező gazdaságok gazdagodása fokozta a nincstelen lakosság földéhségét. A kontraszt és a konfliktus erősödött a jómódú gazdák, a kisparasztok és a nincstelen napszámosok, illetve a nagybirtok zsellérjei között. A háború szelét is jobban megérezték a szegények. A községből 1150 főt vittek el katonai vagy munkaszolgálatra. A kialakult társadalmi és gazdasági ellentmondásokat a felszabadulás és a földreform oldotta meg.