Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

zó parasztok elégedetlenségét kezdeti agrárszocialista mozgalmak tanúsítják. A századfordulón a már hagyományos állattenyésztés, főleg a szarvasmarha-, a ló- és a sertéstartás fejlődik, de igen alacsony színvonalon. A nagybirtokot tőkeszegénysége hátráltatja, a parasztok nehezen jutnak földhöz és legelőhöz. Ugyanakkor a művelésbe vont terület és a község területe tovább növekszik. A legelőterület növekedése mellett a szántóföldi takarmánytermelés egyre jobban teret hódít. A két világháború között a gazdasági élet a korábbinál változatosabban és gyorsabban fejlődik, bár a nagy válság átmenti visszaesést okoz. Az 1925. évi összeíráskor a község összes területe 11,6 ezer kat. hold, benne a legelő 1928 kat. hold Az állatállomány is tovább növekszik. A község lakossága a mainak mintegy 1/4-ét teszi ki. A föld nélküli lakosság is szívesen folytatna állattenyésztést, de a nagybirtok az általa nem használt legelőt drágán adja használatra. Egy állat legeltetéséért 8—10 napot kell az ,,uraság" részére ledolgozni. Az őszirózsás demokratikus forradalom hatására megalakult Tiszakarádi Nemzeti Tanács földosztást végez, de elsősorban a már földdel rendelkezők jutnak hozzá, a nincstelenek főleg „házhelyet" kapnak. A Tanácsköztársaság működése idején megalakult Földműves Tanácsnak lényeges gazdasági tevékenységre nem volt ideje, s nem hozott lényeges változást a község életében. Érintette a falut a Nagyatádi-féle földreform igen halvány szele is. Csupán a nagybirtokok által kijelölt legrosszabb földeket osztották ki, ez pedig lényegesen nem változtatta meg a birtokviszonyokat. A II. világháború előtti években a község területét három nagybirtok uralta. A birtokok elsősorban állattenyésztő jellegűek. A jászóvári prépostság birtoka marhahizlalásáról, a sárospataki Református Kollégium birtoka kiváló tehenészetéről, Csajka György birtoka pedig sertéshizlalásáról híres. A község összes területéből alig több, mint 1000 kat. hold volt a község lakosainak kezében. Ez is eléggé egyenlőtlenül oszlott meg a parasztcsaládok között. 3 család rendelkezett 60—70 kat. holdas birtokkal, 10 családnak pedig 20—60 kat. hold közötti földterülete volt. A többi föld zömmel 2—3—5 kat. holdas szegényparaszti családnak jutott. Az utóbbiak családtagjai általában az uradalmakban is dolgoztak. A falu lakossága tehát többségében kevés földdel rendelkező vagy nincstelen szegényparaszti családokból tevődött össze, s a községben csupán 25—30 családot nevezhettek gazdag, vagy „jóbírású" parasztnak. A nagybirtokok felszerelése és gazdasági megalapozottsága messze elmaradt a dunántúli birtokok színvonala mögött. A vonóerőt a lovak mellett jelentős részben tinó- és ökörfogatok szolgáltatták, s ez az ún. nagygazdáknál is tapasztalható volt. A tinó- és ökörfogatok alkalmazása szorosan összefüggött az idényhizlalás és értékesítés jól ismert módjával. A szegényparaszti gazdaságok igaerejét legtöbbször a tehénfogatok szolgáltatták. A gazdaságok felszerelésében és a termelési technikában általában az