Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)
Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története
gyakran „csakazértis" keresztülhajszolt intézkedések teljesen megzavarták a középkádereket és a tagságot, akik mindig a „legutolsó utasításhoz" tartották magukat. Ez az ellentét — amely végül már rányomta a bélyegét az egész vezetésre — nem újkeletű, lényegében már a 60-as évek derekán elkezdődött, majd egyre élesebbé vált. Ennek két fő oka lehetett. Az egyik az, hogy az elnöknek tartania kellett volna magát a 10. ábrán felvázolt üzemi szervezetben a számára meghatározott tevékenységi körhöz, ö azonban túl sokáig — mintegy 15 esztendeig — volt közvetlen irányítást végző elnökhelyettes ahhoz, hogy megelégedhessen a termelőszövetkezeti elnök ebben az elképzelésben körvonalazott szerepével, és minduntalan beleszólt az irányításba, keresztezte a főagronómus rendelkezéseit, és gyakran zavart okozott. A ellentét másik lehetséges forrása az, hogy a főagronómus — noha egyetemet végzett szakember — talán éppen mert túlontúl el volt telve szakismereteivel, a konkrét szervező és irányító munkát nem végezte el olyan megnyugtató módon, hogy az elnöknek ne lett volna elég oka a közbelépésre. Nem a krónikás feladata, hogy állást foglaljon e rendkívül bonyolult és hosszan tartó pörben. Már csak azért sem, mert meggyőződése, hogy mindkét oknak szerepe volt az ellentét létrehozásában. Annyit azonban mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy szerencsétlen és áldatlan állapot alakult ki a termelőszövetkezetben e belső feszültség nyomán, és ez nemcsak a két érdekelt fél idegeit őrölte. Megoszlott, vagy legalábbis pártokra szakadt a tagság is, amely zömében nem szívlelte a főagronómust. Főleg durva és sértő viselkedését kifogásolták, amellyel elfojtott úgyszólván minden kritikai jellegű megnyilvánulást. Ismét visszatérve a tagságot a szövetkezettől elidegenítő tényezőkre, meg kell állnunk a munkaszervezetben bekövetkezett lényeges és jelentős változásnál, a vállalás rendszerű, családi növénytermelési ágazatok kialakításánál. Ennek a rendszernek a kialakítása 1967 elején kezdődött. Először is kettőbe vonták össze a 4 brigádot, és egyéb, munkaszervezési és a premizálási rendszert módosító intézkedésekre került sor. A két brigádvezető és a vezetőség több tagja ritkán látott hevességgel ellenezte a brigádok összevonását, de az elnök és a helyettes rábeszélte őket, úgyhogy végül is vállalták. A családi művelésre vonatkozó szabályokat az 1967. évi januári közgyűlés előtt ismertették: a hagymánál és a cukorrépánál meghatározott munka után munkaegységet írtak jóvá, a kukoricát pedig a negyedéért művelik. A tagok kezdetben bizalmatlanok voltak a vállalásos rendszer iránt, de 1968-ban már nyilvánvalóvá váltak a családi művelés gazdasági előnyei, és ezek az elért átlagtermelésekben is megmutatkoztak:
