Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Donáth Ferenc: A parasztság részvétele a földreform végrehajtásában

denkor oly nagy szükség volt es van is — tettrekészségük és forradalmi határozottságuk. Amikor ebben az országban minden romokban hevert, s úgyszólván elölről kellett kezdeni sok mindent, ezeknek az embereknek tetterős demokratizmusa és határozottsága ragadta magával a nagy tömeget. Az ő forradalmi demokratizmusuk lényege az volt, hogy a nép érdekében egy mozdulattal félretolták azokat a szabályokat és elveket, amelyekre a régi igazgatás épült. Nem rágták a paragrafust, de tették, amit eszük és szívük diktált, s amit a nép érdekében állónak tartottak. Azt vallották, amit a kondorosi nemzeti bizottság mindjárt megalakulása után kimondott és írásba foglalt: „ .. . a nemzeti bizottság határozatait pedig feltétlenül el kell fogadni és régi törvényekre hivatkozni nem lehet." Szabadon és kötetlenül intézkedtek a közösség érdekében akkor is, ha új adót vetettek ki, vagy kórházat és iskolát szereltek fel és akkor is, ha az új rend védelmében embereket fegyvereztek fel, másokat internáltak. Forradalmi hatalom volt, képviselőinek hangja is forradalmi. Mit mondottak a gáncsoskodóknak, akiknek száma a régi közigazgatási rendszer helyreállításával nőtt? A makói nemzeti bizottság elnökének szavaival válaszolták: „lehet, hogy nem értünk a paragrafusokhoz, de szívünk és jóakaratunk több, mint azoknak a bitangoknak, akik eddig bitorolták az országot." A népi szerveknek ez a tetterős demokratizmusa magából a népből fakadt. A nagy tömeg ugyan nem szökött egyszerre talpra, s lett tevőleges tényezője új élete formálásának. A háború még magyar földön dúlt, 100 vagy 200 km-re zajlott. A bizonytalanság, a félelem egy ideig még sokakat fogvatartott. De már akkor is ennek a tömegnek meleg bizalma, aggódó szeretete kísérte és erősítette is a köz ügyeit intéző társakat. Amikor pedig végleg eltűntek az esti égről az ágyúk toroktüzének villanásai, az emberek viselkedése fesztelenebb lett, egyre inkább jelenük sürgető tennivalói, és a jövendő foglalkoztatta őket. Hogyan szélesedett kicsiny számú csoportok határozott kezdeményezése a nép tömegmozgalmává? Hogyan emelkedtek tízezrek kis egyéni gondjaik szűk köréből a közösség sorsát érintő ügyeik magaslataira? Ez a folyamat vidékenként, sőt helyenként, társadalmi rétegenként másként ment végbe. Nem is egyszerre. Meg-megállva, de feltartóztathatatlanul öntötte el az országot a gyűlésező demokrácia viharos tavaszi áradata. Akik megéltük ezt, tudjuk: csodálatos, felemelő pillanat volt. Egy nép kilépett némaságából, szavát hallatta, akaratát érvényesítette a közös ügyek intézésében. /1 közügyeket akkor százezrek érezték létükkel, vagy jólétükkel a legszorosabban összefüggő legszemélyesebb ügyüknek. Ez a népet átfogó érzés, a legjobbakban tudatos felismerés forrása a népi szervek forradalmi demokratizmusának. S ebben az érzésben leljük magyarázatát annak is, hogy a felszabadulást követő első időszakban olyan fontos szerep jutott a népgyűlésnek. Nem a szónokot csupán meghallgató, hanem ahogyan éppen a földreform végrehajtásánál láttuk, a választó, a választott szerv tevékenységét ellenőrző, határozatát jóváhagyó, vagy helytelenítő, döntést hozó népgyűlésnek Ez a fajta gyűlés közvetlenül bekapcsolta a tömeget sorsának intézésébe. A népmozgalom egyik fő követelése a nagybirtok felosztása volt. Akik a munka társadalmát várták a demokráciától, igazságosnak azt tartották, hogy falun is min-