Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)
Dr. Orbán Sándor: A parasztság társadalmi tagozódásának problémái a földreform után
Aligha tévedünk helytelen útra, ha az új gazdák egy részénél tapasztalható politikai passzivitásnál azt is tekintetbe vesszük, hogy a parcella föltételei, valamint a pártok — némelykor a KP propagandája is — a juttatással boldogulok körében, a népi demokratikus rendszer pozitív megítélése mellett is bizonyos káros illúziók kibontakozását segítették elő. Ezek ugyanis sajátos módon éppen a védettséget, a boldogulást vonatkoztatták el a konkrét hatalmi-politikai feltételektől, betudván azt a parcellás paraszti lét „természetes és örök" törvényének. S fordítva: a parcellában rejlő korlátozott lehetőségeket viszont nemegyszer tévesztették össze a rendszertől kapott támogatás elégtelenségével. Tehát aminthogy igaz, hogy a parasztság tagozódásában a földreform nyomán a differenciálódással szemben alapvetően érvényesülő nivellálódási tendencia rendkívül korlátozott volt, éppen úgy alapozottnak tűnik annak megállapítása is, hogy a munkás-paraszt szövetség kiterjesztése sem állott teljesen egyenes arányban a földreform eredményeivel. Ugyanakkor annak a juttatottak esetében is mindenekelőtt a státus quo megtartásának szándéka volt a döntő eleme. Azon rétegek törekvése pedig — mint a nincsteleneké és a parcelláján boldogulni nem tudó agrárszegénységé — amelyeké a status quo megtartása ellen irányult, sem föltétlen minden esetben mutatott a szociális követelésektől (több föld, több munkalehetőség) a szocialista megoldások felé. Azt mondottuk az imént, hogy mindazon problémák, amelyek a parasztság tagoltságában, helyzetében is tükröződtek, csak az ország, a népgazdaság egészének strukturális átalakítása és azon belül a mezőgazdaság tulajdoni és üzemi formáinak teljes átszervezése útján oldhatók meg. Jeleztük viszont, hogy e feszültségekkel teljes tagozódás ellenére is a politikai szövetség szférájában és egyáltalán a parasztság széles tömegeinek gondolkozásában hiányzott a készenlét egv ilyen átszervezéshez, átalakuláshoz. Mindazonáltal a hatalom jellegének megváltoztatása után, a vezetés az előbbi objektív feltételekre, követelményekre alapozott, amikor napirendre tűzte a mezőgazdaság szocialista átalakítását és elindította az ország rohamos iparosítását. Nem egy ponton persze ez is hozott olyan közvetlen megoldásokat, amelyek éppen a föld- és munkaínségben leginkább szenvedők igényeit elégítették ki. Hadd utaljunk egyfelől az agrárnépesség feleslegének 1948—1952 közötti évi közel százezres felszippantására a gyorsan fejlődő iparban, másfelől az elkobzott gazdagparaszti haszonbérleteken, majd utána Is többnyire a „földajánlásokból" képzett állami tartalékterületen alakult szegényparaszti szövetkezetekre. Távlatilag különösen nagy volt ez utóbbiak jelentősége, mert bármennyire is a szociális kényszer játszott közre létrejöttükben -— mint ahogy ez nem egy kezdeményezésnél alapvető jelentőségű volt a társadalmi progresszió történetében — és akár öntudatos vállalásból születtek, akár anélkül valók voltak ezek a szövetkezetek, végülis a közvetlenebb üzemi nehézségeik ellenére, egy nagy távlatú, történeti jelentőségű mozgalom múlhatatlan érdemű úttörőiként és hordozóiként kell, hogy számon tartsuk őket. S a mozgalom, a szövetkezetek egyetlen megtartó erejeként nem egy válságos történelmi helyzetben ! Ám a parasztság tagozódásának további alakulása szempontjából mégis hosszú időn át megoldhatatlan problémát jelentett e szövetkezetek tagságának egyoldalúan szegényparaszti összetétele. Ha korábban a juttatottak és a nem juttatottak fii
