Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Orbán Sándor: A parasztság társadalmi tagozódásának problémái a földreform után

hangoztatták még évekkel is a földreform után. „A nincstelen földmunkásságot a város közmunkák létesítése révén . .. juttassa munkalehetőséghez" — olvashatjuk másutt. Ismét másutt kölcsönt kérnek a községnek „munkaalkalom" teremtésére, „hogy ezáltal, a munkanélküliséget némileg enyhítsük." Békés megyéből még 1947-ben is azt panaszolják, hogy „a munkanélküliség területén nem enyhült a helyzet". „Legáltalánosabb panaszok: munkanélküliség, kenyérhiány. .." — olvashatjuk egy 1948 eleji összegezésben is. Fölösleges a citátumokat szaporítani. Azt azonban nyomban meg kell jegyezni, hogy sem a parasztbirtok további megrövidítése, sőt általánosabban fogalmazva: egy mégoly radikális agrárpolitika sem hozhatott megoldást. A megoldást csak az ország, a népgazdaság egészének strukturális átalakítása és azon belül a mezőgazdaságban a tulajdoni és üzemi formák teljes átszervezése jelenthette. Nem is szólva arról, hogy e megoldást ugyanakkor nagyban sürgette a termelés és az árutermelés 15, illetve 25%-os visszamaradása a mezőgazdaságban, akkor, amikor a háborút megelőző időszaknál is nagyobb fogyasztói igények voltak kialakulóban. Mielőtt azonban ebben az irányban kitekintenénk, nem mulaszthatjuk el arról szólni, hogy a földreform és nyomában érvényesülő agrárpolitika okozta változások a parasztság tagozódásában miként hatottak annak gondolkozására, szövetségesi magatartására, éppen e döntő átalakulást előkészítendő. A mondottak után úgy tűnik, szükségtelen külön hangsúlyozni a nagybirtokellenes parasztegység problematikus voltát: azt, hogy a földreform, ha nem is az ellentétes oldalon találta, de bizonyos, hogy ott hagyta a gazdagparasztságot. Ugyanakkor annak következtében, hogy a népi demokratikus rendszer, a védelmen túl alig biztosíthatott mást és többet a juttatással nem érintett dolgozó parasztságnak, ennek sem beszélhetünk stabil szövetségesi magatartásáról. S vajon sokkal jobb-e a helyzet azoknál, akik a juttatásból, mint nincstelenek maradtak ki? Úgy tűnik, nem ok nélkül regisztrálta a párt Politikai Bizottságának 1948 tavaszi ülésén elhangzott beszámoló, hogy ezrekre rúg az a mezőgazdasági munkanélküli tömeg, mely „állandó ínségben szenved, akiknek nem tudjuk bizonyítani a népi demokrácia előnyeit". Ez a tömeg — tette hozzá a beszámoló — „a reakció részére állandó alkalmas pont az elégedetlenség felkeltésére". Ha előbbieket a juttatás hiánya, az újgazdák közül meg sokakat — bármily furcsán is hangzik — a juttatás ténye tette bizonytalan magatartásúvá a politikai szövetség skáláján. Mi több, főleg azokban a régiókban, amelyekben könnyen és elégséges mértékben jutottak földhöz és a juttatás megtartása különösebb védelmet igénylő veszély és megrázkódtatás nélkül vált bizonyossá, az újbirtokosi státuszt, — néha még a gazdaság stabilizálódását is jóval megelőzve — ugyancsak hamar követte a gazdái tudat „túlfejlődése". Ügy igaz, ahogy az egyik pártjelentés még a viharsaröki földhözjuttatottak egy részéről is írja, miszerint: „elmosta az öntudatot az a körülmény, hogy földet kaptak". Helyzetük — olvashatjuk a párt Falusi Bizottsága e tárgy ülésének jegyzőkönyvéből is — „mindjobban összemosódik a hozzájuk hasonló kisbirtokosokkal. Nem ritka jelenség, hogy jobban élnek, mint a régi kisparasztok". Majd ennek politikai következményeit elemezve, úgy összegzi a helyzetet, hogy „a befolyásunk az újgazdákra nem olyan, hogy azzal meg lehetne elégedni".