Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)
Dr. Orbán Sándor: A parasztság társadalmi tagozódásának problémái a földreform után
szerint mintegy 300 ezer kat. holdra — sőt a nagybirtokon addig fönnálló gazdagparaszti haszonbérletek fölosztását is ideértve, még ennél is nagyobb — területmennyiségre tehető a gazdagparaszti réteg vesztesége. Mindez persze azért maradt sokszor rejtve, mert e kategóriában jelentkező hiány egyidejűleg úri maradékbirtokokkal töltődött föl. Ez az utántöltés azonban még jobb esetben is csupán,arról győzhet meg bennünket, hogy — néhány alföldi megyét kivéve — e történetileg amúgy sem túlerősen fejlett kategóriába olyanok kerültek, akiknek menthetetlen hanyatlása csak csökkentette ennek életrevalóságát. A parasztság tagozódásában a földreform által kibontakoztatott új tendenciákat, végsősoron a differenciálódással szemben ható nivellálódást segítette és védelmezte a földreformot követő népi demokratikus agrárpolitika is. S talán a hangsúlyt a védelemre helyezhetnénk, mert valójában nem a földszűkét, vagy a gyenge gazdaságok hiányait pótolták vagy segítették valamiféle állandó központi adakozási készenléttel. Ilyenre nemigen volt mód. Annál jelentősebbek voltak viszont azok a rendszabályok, amelyek a juttatott birtokok stabilizálódásáról, az adó és a beadási terhek progresszív kirovásáról, a megváltás megkönnyítéséről, az igahasználat rendezéséről, a mezőgazdasági munkásvédelemről és érdekképviseletről stb. gondoskodtak. Ezek által a népi demokrácia előrehajtó proletár és szegényparaszti erői, illetve pártjaik, egyaránt felhasználva kormányzati és tömegpolitikai eszközöket, kezdettől és fokra eltorlaszolták egy — nélkülük könnyen úgy lehet — szabadabb, de mindenképpen tőkés paraszti fejlődési út lehetőségét. Aligha kell mondani, egy ilyen úton a földreform nyomán igazán sokaságot képező gyengék igen lemaradtak volna, hogy azután könnyű prédájává váljanak a gazdagoknak. Volt persze erre is példa. Mégis az uralkodó tendencia, amely leginkább a földmozgás, az adásvételek irányában mérhető le, nem a felsőbb, hanem az alsóbb (még a középparasztságból is az alsóbb) rétegek gyarapodását mutatja. Akár bérlet, akár tulajdon formájában, a földreform után országosan ez a földmozgás jellemző iránya. S ennek az sem mond ellent, hogy a földreform során különböző okokból meghagyott egyházi és úri birtokmaradványok (átlagban 50 kat. hold fölött), fölajánlás, vagy elhagyás folytán egymás után állami, sőt itt-ott paraszti kézre kerülnek. Avagy nem érdektelen megemlíteni e juttatottakra nézve pozitív és a nagygazdákra negatív gazdaságpolitika hatásával kapcsolatban, hogy utóbbiaknak általában csökkent az akkumulálóképessége, s különösen állatállományuk fejlődése (pl. tehén és ló esetében) elmaradt az országostól, míg az alsóbb rétegeké pedig eléje került annak. Igaz tehát, hogy a földreform nyomán nagyban megcsappantak az agrárnépesség pólusai. S az is vitathatatlan, hogy az azt követő esztendők, dolgozó s különösen földhözjuttatott parasztokat védő politika alapvetően a differenciálódás ellen, s előbbivel együtt a nivellálódás irányában hatott. Mégis ez rendkívül korlátozott volt, mind kiterjedésében, mind pedig hatásfokában. A kevés föld, az elégtelen juttatás, és a nincstelenség problémáját nem oldhatta meg, aminthogy a strukturális munkanélküliséget, s végsősoron a nagyfokú agrártúlnépesedettséget sem vezethette le. Ha valahol, akkor e helyütt (Békésben) minden bizonnyal ismerősnek találhatják c megoldhatatlan helyzetből fakadó követelések citál ását. „Az a kívánságunk, hogy 50 kat. holdig vigyék le à parasztbirtokokat" —
