Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Lázár Vilmos: A termelés beindítása a földreform végrehajtása után

róttak) s ők sértetten ott hagyták a Minisztériumot. Pár nap múlva azonban elküldték hozzám a cukorgyárak ügyvezetőjét (Harmat Sándort) azzal, hogy tárgyalni akarnak. Munkatársaimmal kidolgoztuk ajánlatainkat, melynek lényege az volt, hogy a parasztok által termelt minden métermázsa répáért 3 kg cukrot fizetett a gyár, és visszaszolgáltatta a répaszeletet és a melaszt is. Hosszas tárgyalások után ajánlatukat elfogadták. Mindent összevetve 1948-ra mezőgazdasági termelésünk túl volt a krízisen: a búza és a cukorrépa kivételével (melyet azonban majdnem kétszer akkora területen termeltünk, mint azelőtt) mindegyik növénynél a termésátlagok meghaladták az 1931—40. évek közötti átlagokat. Rozsból 6,5 q-ról 7,3 q-ra; árpából 7,8 qról 9,1 q-ra (az őszi árpa termelés kiszélesítése miatt) zabból 7,1 q-ról 8,8 q-ra; kukoricából 10,8 q-ról 12,3 q-ra, burgonyából pedig 39,5 q-ról 44 q-ra emelkedett a holdankénti termés. Ugyanakkor még két örvendetes tényt kellett konstatálnunk. Az egyik a vetésszerkezet intenzív irányú változása (ugyanis 1948-ra növekedett a munkaigényes ipari növénytermelés aránya: 1938-hoz képes 22,2%kal, a zöldségtermelésünk viszont 57,1%-kal nagyobb területen folyt, mint 1931—40 között). A másik eredmény az ugarterületek csökkenése: a háború előtt a szántóterületnek 2,5%-a maradt vetetlenül. 1948-ban már csak 1,6%. Tehát gyakorlatilag minden talpalatnyi föld hasznosítva volt. Az állattenyésztés is fokozatosan fejlődött, a szarvasmarhák száma 1 millió 70 000 darabról 1 millió 519 ezerre növekedett, tehát számbelileg meghaladta az 1938-as állapotot is, a sertéseké bár nem érte el a háború előtti állatszámot, de 1945-höz viszonyítva megkétszereződött. Természetesen a minőségi romlás gyengíti ezeket az eredményeket, ám a legtöbb állatnál a hasznosult szaporulat már elérte az 1935-ös szintet is. A mezőgazdaság gépesítésének fejlődése is gyorsult: a traktorállománv 1948-ban meghaladta a 14 000 darabot és ennek az évnek a végén már 110 gépállomás működött. Sok minden érdekeset és tanulságosat el lehetne még mondani arról a nehéz munkáról, amit a demokratizmus éltető légköre tett számunkra mégis könnyűvé és felejthetetlenné, de ennek bővebb kifejtése agrártörténészeink dolga. És végül még annyit, hogy a mezőgazdaság fellendülése még erőteljesebb lett volna, ha az előzőkben felsorolt tényezők nem gátolják azt és azt, hogy 1948-ig ilyen eredményeket értünk el a Szovjetunió segítségének és azoknak a felszabadult társadalmi erőknek köszönhetjük, amelyek valóságos termelőerőkként hatva pótolták azt is, ami hiányzott. Ügy érzem nekünk, akiknek megadatott, hogy a mezőgazdaság újjáépítése munkájában részt vehettünk, ma sem kell szégyenkeznünk.