Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Lázár Vilmos: A termelés beindítása a földreform végrehajtása után

(ami annyit jelentett, hogy annak a traktort birtokában tartó személynek, aki nem tudta igazolni, hogy törvényes úton jutott ahhoz, gépét állami tulajdonba vettük; — ez képezte a később megalakult Állami Mezőgazdasági Gépüzem traktorparkjának magvát). A Hoffer és Schranz (ma Vöröscsillag) Gépgyárban lefoglalt traktor- és egyéb lefoglalt gépalkatrészeket a Vörös Hadsereg felszabadította és az FM-nak rendelkezésére bocsátotta. Ugyanis a kb. 1 millió dollár értékű aprómagvakat, amelyeket a Sárréti, Bálint Gunde és egyéb cégek raktárain foglaltak le. Ezekkel a magvakkal sikerült 1945 nyarának végén cca. 50 ezer hold lucernát s egyéb pillangóst telepíteni. Mint említettem, igen nagy nehézségeket okozott a gépek üzemanyagának hiánya. Előírtuk ugyan, hogy egy-egy traktornak minden szántási idényben 150 holdat kell felszántania, sőt a vetőgépek munka kötelezettségét is, de központi készletből üzemanyagot biztosítani csak igen kis részben tudtunk. Sok ezer tonna üzemanyagot kaptunk a Szovjetuniótól. És egy ízben Romániától is. Jól emlékszem, hogy a földművelésügyi miniszter levélben kérte Groza román miniszterelnöktől a segítséget. A minisztérium emberei mentek le a román—magyar határra és onnan kísérték a két 40—40 vagon vegyes üzemanyagot hozó szerelvényt a nyugati pályaudvarra. De szeri, se száma azoknak az adományoknak és engedményeknek, amivel a Szovjetunió hozzájárult a magyar mezőgazdaság sebeinek begyógyításához. Mert a sebek gyorsan begyógyultak, dacára annak, hogy szabetázsok (vetőmaggal történt feketézés, üzemanyag körüli manipuláció, pl. a Myírbogdányi petróleumgyárban, a Szabolcs megyei burgonya vetőgumó szeszfőzésre való felhasználása), a példátlan mostoha időjárás (a vegetációs időben a 10 éves 360 mm-es átlag helyett 1946-ban 250, 1947-ben pedig csupán 190 mm csapadék volt) — nehezítették azt. A 350 000 hold elaknásított terület, amelyet szovjet lángszórókkal és aknakszedők segítségével tettünk termőfölddé, a mostoha hitelviszonyok (hiszen az a tény, hogy a háború utáni első években a mezőgazdasági hitel összege még 15%-át sem érte el az ipari felének, a magas kamatláb — 9—10% — arra mutat, hogy a mezőgazdaság mostoha gyermeke volt a kormányzatnak) — tovább növelték a nehézségeket. Emellett az agrárolló nyílása is meghaladta a 35%-ot. Sorolhatnám még sokáig a mezőgazdasági termelés beindításának körübnénycit, a sok közül csak két mozzanatot említek még meg. Egyik az, hogy Magyarországon a háború előtt 10 éves átlagban 12 000 holdon termeltek napraforgót. És minthogy a disznózsírt növényi olajjal kellett pótolni, már 1945—46-ban a Szovjetuniótól kapott vetőmaggni 330, majd 450 000 holdon termeltük ezt a növényt. A másik példa annak igazolására, hogy az anyagi érdekeltség érvényre juttatásával milyen eredményeket lehetett elérni, hogy a termelő, a feldolgozó, a forgalombahozó és fogyasztó is megtalálja számítását, a cukorrépa termesztés alakulása. Emlékezetes számomra, hogy 1945 őszén eljöttek hozzám az akkor még magán kézben levő cukorgyárak tulajdonosai. (Hatvani Endre báró, Fellner Pál) és közölték, hogy miután a földosztás miatt megszűnik a cukorrépa termesztés lehetősége — hisz a paraszt ahhoz nem ért — ők leszerelik gyáraikat. Én félig tréfásan államosítással fenyegettem meg őket (amiért a Pártban meg is