Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Pölöskei Ferenc: A földosztásért vívott harc történeti útja a Viharsarokban

tokmegoszlása. A mezőgazdasági népesség szociális összetételében növekedett a birtoktalanok aránya. A mezőgazdaság stagnálása pedig kihatott az ország egész gazdaságára, növelte elmaradottságát, fokozta a munkanélküliséget, a népnyomort. A nagybirtok tehát egységesen, s úgy épült be az ellenforradalom reakciós államrendszerébe, hogy korábbi maradék liberális illúziót is feladta. Ezért az ellenforradalommal szemben s a nagybirtok elleni széles demokratikus paraszti osztályharc politikai jelentősége nagyobb volt, mint az 1918 előtti időszakban bármikor. Ennek a széles demokratikus paraszti egységfrontnak a keretét mindenek előtt a földosztás, s a demokratikus szabadságjogok programjának a kitűzésével lehetett volna biztosítani. A legális körülmények előnyeit élvező jobboldali szociáldemokrata párti vezetőség azonban a parasztkérdésben továbbra is csupán termelési, gazdasági kérdést látott, nem észlelte a nagybirtok színeváltozását sem, ezért eleve nem érthette, hogy az ellenforradalmi rendszerben megnövekedett a nagybirtok elleni demokratikus paraszti harc jelentősége a társadalom átalakításáért folyó küzdelemben. A kommunista pártot a föld alá kényszerítette az ellenforradalmi terror, mégis már a 20-as évek közepén jelentős felismerésre jutott. Az MSZMP 1926-os ideiglenes agrárprogramjának elvi indokolása abból indult ki, hogy Magyarországon a feudális eredetű nagybirtokot sem a forradalom, sem a reform, sem a több évtizedes kapitalista fejlődés nem szüntette meg, tehát a földkérdés demokratikus megoldása továbbra is feladatként áll a magyar társadalom előtt. Megoldását azonban már nem lehet a burzsoáziától várni, ezért a feladat a munkásosztályra hárul. Ezután a szükséges kitérő után kanyarodjunk vissza az eredeti kérdésfeltevéshez. A megváltozott hatalmi struktúrában, s ebben a nagybirtokosok aktív ellenforradalmi szerepének viszonyai között tovább élt és milyen formában élt tovább a paraszti osztályharc öröksége. Az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy az ellenforradalom hatalmi rendszere nem tűrte a nagybirtok elleni nagy szervezett paraszti rohamokat. Széttörte a paraszti osztályharc korábbi lehetséges formáit, és az új, nehezebbé váló viszonyok között a paraszti osztályharcnak új vonulatai képződtek, amelyek hogyha szerkezetükben, emelkedésük és süllyedésük szögeiben különböznek is a korábbi monumentális vonulataiktól, nagyrészt ugyanazt a gyúlékony anyagot tartalmazzák, mint amit a magyarországi társadalom belső ellentmondásai, feszültségei évtizedek óta teremtettek. A paraszti osztályharc ilyen új — az adott hatalmi-ellenforradalmi viszonyokat figyelembe vevő, de fel is használó — vonulata a népi írók, a falukutatók eszmei mozgalma. A népi írók vállalták a társadalom alá szorított, forradalmi szervezkedési lehetőségeitől jelentős részben megfosztott szegényparasztság, a hárommillió koldus ügyét. Veres Péter a Falusi Krónika tanúsága szerint nemcsak ismerte az Achimokkal együttműködő balmazújvárosi földműves párt tagjait, hanem együtt dolgozott, harcolt is velük. A Gyepsor, a Számadás, Az Alföld parasztsága, mind a balmazújvárosi, és a tiszántúli, tiszamenti szegényparasztság életének, s az író közvetlen élményeinek olyan művészi kifejezői, amelyek egyben a fennálló társadalmi rend elleni vádiratok is. Darvas József nemcsak idézi az agrárszocialista