Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)

Dr. Soós Gábor: A földreform 25. évfordulóján (megnyitó beszéd)

ban is a szabadságért, az emberi jogokért, a zsellérség, a jobbágyság nagy álmáért: a földért. Az 1848—49-es szabadságharc leverése útját állta az önálló magyar polgári, nemzeti állam létrejöttének. Megszűnt ugyan a jobbágy-rendszer, de a föld nem került a parasztok kezébe, és a feudális maradványokkal, nemzeti ellentétekkel terhelt tőkés rendszer bonyolult viszonyokat teremtett Magyarországon. A negyvennyolcas szabadságharc eszméit azonban nem lehetett a sárba tiporni. A kiváltságait féltő arisztokrácia, a nemzeti forradalmiságot hazafias frázisokra váltó közép- és kisnemesség ellen harcoló, földre éhes, nyomorgó szegényparaszti tömegek mellé új társadalmi tényezők — elsősorban a munkásosztály —, sorakoztak fel. Ilyen körülmények között készült új tavaszra a magyar nép. Ezt az új tavaszt csillogtatta meg számára a Tanácsköztársaság rövid, de annál dicsőségesebb történelmi szakasza. 1919. március 21-én hatalomra jutott a magyar proletariátus. Néhány hónap alatt olyan intézkedéseket tett és ennek nyomán olyan eredmények születtek a dolgozó nép, a munkások és parasztok életében, amelyeket azelőtt évszázadok alatt sem értek el. A fiatal Tanácsköztársaságra várt a földkérdés megoldása is, amellyel sem az 1848-as szabadságharc, sem az 1918-as polgári forradalom nem tudott megbirkózni. A Tanácsköztársaság nagy történelmi feladatot hajtott végre, amikor a Kormányzó Tanács rendelete kimondta, hogy „Magyarország földje a dolgozók társadalmáé. Aki nem dolgozik, annak tulajdonában föld nem maradhat. Minden közép- és nagybirtok, minden tartozékával, élő- és holt felszerelésével, valamint mezőgazdasági, ipari üzemeivel együtt megváltás nélkül a proletár állam tulajdonába megy át." Ez a rendelet óriási jelentőségű volt a nagybirtokosok uralmának felszámolásában, gazdasági hatalmuk megtörésében, de nem felelt meg a parasztság évszázados kívánságának, nem elégítette ki földéhségét. A rendelet ugyanis kimondta, hogy sem a köztulajdonba vett földek, sem azoknak a felszerelése, egyesek, vagy csoportok között nem oszthatók szét, azokat a parasztoknak szövetkezeti kezelésre kell átadni. A parasztság vágya a földért, a földosztás megvalósulása tehát elmaradt. Voltak ugyan akkor is a földreformnak kezdeményezői. Hiszen Károlyi Mihály 1919 február 23-án Kápolnán ezekkel a szavakkal kezdte meg földjeinek szétosztását: „ . . . A forradalom első zászlóbontása a mai napon történt. Ma érték el a várfokot, s ma tűzhetik ki arra a lobogót, amelyre föl van írva: „Földet, kenyeret, jogot a népnek! Ezeket a jogokat folyton követelték, folyton beszéltek róluk, s ma elérkeztünk oda, hogy nem szónokolni, hanem cselekedni iöttünk . . ." Károlyi Mihály példamutatása azonban elszigetelt jelenség maradt. Pedig a dolgozó parasztság haladó rétege 1919 tavaszán a földek megváltás nélküli birtokbavételét és felosztását kívánta: — agrárforradalmat akart A parasztság földkérdését 1945 tavasza oldotta meg Az 1945-ös földreform mögött olyan politikai és társadalmi erő állt, amely súlyos csapást mért azokra a reakciós erőkre, amelyek a földreformot ki akarták