Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A pénzforgalom mérlege
Az uradalom szociálpolitikájáról és a társadalmi viszonyokról jóformán alig esett szó. A kép pedig enélkül akkor is csonka marad, ha e monográfia elsősorban az agrártermelés kérdéseire kívánta összpontosítani a figyelmét. A mulasztás azzal sem menthető, hogy történetírásunk — főként az utóbbi évtizedekben — aránylag sokat foglalkozott a termeltetők és termelők, az elnyomók és elnyomottak életével, helyzetével s e társadalmi kapcsolat tartalmával egyaránt. Köteles tisztelgés a kétkeziek előtt, s bírálata azoknak, akik az emberi méltóságot olyan gyakran és oly mélyen meg tudták sérteni — mindenképpen hozzátartoznék á kép teljességéhez. Mint ahogy a falvak és az uradalom/ az uraság és az államhatalmi szervek kapcsolata is helyet kérne magának a korrajzban. Hogy ez most mégis elmarad, annak két oka is van. A puszták népének és munkásainak, akikről itt elsősorban szólni kellene, sok mindenki más mellett akadt olyan szószólójuk is, akinek könyve napjainkban már a világot bejárva hovatovább a világirodalom közkincsévé lesz. 10 S e könyv írója — a mi szerencsénkre — azzal a pótolhatatlan előnnyel is rendelkezik még, hogy valamikor közöttük élt, s magát azóta is mindig közülük valónak tudja. Éppen ezért személyes emlékein és élményein tudta átizzítani és — ma már szó szerinti értelemben — világgá kiáltani a legelesettebb és legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport sanyarú sorsát. Az íróköltő Illyés Gyula egyben a magyar széppróza egyik legnagyobb mestere. A tények között botladozó agrártörténész leírása és elemzése hozzámérten azután igen-igen fakó és színtelen lenne. De másfelől — s ez mégis csak fontosabb — a.kiadvány megszabott terjedelme sem engedi meg, hogy e helyen foglalkozzunk az uradalom társadalmi kérdéseivel. 11 A tőkés módon termelő uradalom társadalmát valójában továbbra is a feudális eredetű hierarchia láncolata fűzte egybe, s tagolta szét áttörhetetlennek tűnő, merev és egymástól igen messze álló kasztokra. A hierarchia és életforma legalján a kétkezi munkásnép — cselédek, napszámosok, részesek és favágók — emberszámba alig vett tömege tengette életét, s a piramis csúcspontján, szinte az istenségek mitikus magasságban állt az uradalom mindenkori és mindenható ura. Közöttük helyezkedett el a „transzmissziós" szak- és hivatalnoki kar, akiket közös nevükön is „személyes-karnak", azaz emberszámba veendőnek tekintettek már. A vitát és harcot, amely a hierarchia kasztjai közt lépten-nyomon ott feszült, a történelem, megkésve ugyan, de régen feloldotta és lezárta már. A pompás csákvári kastélyban és parkjában — mintegy sorsszerűén — tüdőbetegek gyógyulnak, a majkiban pedig úttörők ütöttek tanyát. A majorokat és pusztákat, a Vértes hegység erdeit és vadjait, a hatalmas domínium egész területtömbjét „ . . . utakat, kutakat... s minden javait. .. föld alatt és föld felett. . . egyszóval mindeneket. . ." azon a vérző és viharos tavaszon — az igazságot osztó történelem páratlan gesztusaként — birtokába 10. Illyés Gyula: A puszták népe. 11. Mind a társadalmi viszonyok, mind pedig az uradalom két háború közötti termeléstörténeti problémáit e sorok írója külön tanulmányban szeretné majd feldolgozni.
