Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

Változások a tájban

délnyugati irányban tartó közlekedési vonalak hálózták be az uradalom területét. A vasút- és úthálózat után végül a vízi utakról is említést kell tennünk. A Czonczó és az Általér, meg a többi apróbb patak igen keskeny medre, erősen ingadozó és csekély vízhozama csupán a partjaikat benépesítő vízimalmok meghajtására voltak időnként hasznosíthatók, vízfolyásuk sodrását nem lehetett semmiféle szállításra, még csak faúsztatásra sem felhasználni. Viszont annál nagyobb jelentősége volt a környék áruszállítása szempontjából annak, hogy a legnagyobb hazai vízi út több kilométeres szakaszon érintette az uradalom északi partszegélyét. A Dunának már a múlt század elején igen fontos be- és átrakodó hajóállomása,

67 a gönyüi kikötő az uradalom egyik birtokegységének területén feküdt. Maga a Duna Gőzhajózási Részvénytársaság gönyüi révkapitánysága is az Esterházy grófok ottani kastélyában székelt, de tőlük vették bérbe három—hat évenként a rakpart területét is. A Vértestől északnyugatra eső uradalmi gazdaságok életében valóban jelentős szerepet játszott a dunai uszályon és hajón való szállítás. Az eddigiek során azokat a fontosabbnak vélt ,,tárgyi" körülményeket és feltételeket igyekeztünk számba venni, amelyek a gazdálkodás külső kereteit és haladási irányát többé-kevésbé megszabták. Azokat az „útviszonyokat" kívántuk felvázolni, amelyeken s amelyek között a nagyüzemi tőkés agrártermelés elindulhatott és kibontakozott. A vázolt természeti, talaj- és éghajlati adottságok, a művelési ágak sajátos megoszlási aránya, a folyton táguló értékesítési lehetőségek és a forradalmi változás kezdetein áteső közlekedési viszonyok keretei között kellett elindulnia és a tőkés rendben eléje szabott új pályáját végigjárnia a 63 ezer holdas csákvári uradalomnak. 67. Balogh István: A paraszti gazdálkodás és termelési technika, i. m. 382. p.