Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)

A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Nagybérletek

inkább csak derengő világosság, addig a lakásviszonyok részben a munkaerőellátottság, de még inkább az állandóan alkalmazottak antiszociális kérúlményeibe engednek betekinteni. A bérgazdaságok központi majorjában állt, vagy az 1870-es és 1880-as években épült fel az ún. bérlőlak, a még ma is állók zöme tisztes vidéki kúria benyomását kelti. A nagyobb bérgazdaságokon (Formán, Szent Jánoson, Makkon, Magyaralmáson), ahol a bérlő mellett gazdasági szakember vezette a termelést, külön tiszti vagy ispánlakot is építettek, s végül az állandó alkalmazott munkások — bognárok, kovácsok, gépészek, pásztorok, kocsisok és béresek — az ún. „cselédlakokba" zsúfolódtak össze. Ezekkel a ,,lakok"-kal törődött azonban a legkevesebbet bérlő és bérbeadó egyaránt. Fontossági sorrendben is mindig csak a gazdasági épületek után következtek. Az új század elejéig nemcsak elriasztó az elszórt adatokból föltáruló kép, hanem — szigorúan csak a munkaerő szempontjából nézve — szinte az is kétségesnek látszik, hogy el tudta-e végezni, illetőleg: hogyan tudta annyi ember elvégezni a munkát, amennyinek ezek a viskószerű tömeglakások otthont, pontosabban: menedéket tudtak adni. Az 1860-as és 1870-es években mindössze egy-két juhászlaknál és béresháznál alig volt több még a legnagyobb gazdaságokban is. Nagy- és Kisszentjánoson a 8 cselédházban összesen 16 szoba volt, egyik-egyik tehát két-két szobából állt, s hozzájuk feltehetőleg egy-egy konyha csatlakozott még.

110 A 6000 holdas bérgazdaságban — elvileg — mindössze 18 állandóan alkalmazott cselédcsaládnak jutott volna hely: annyinak mindössze, ahányan még az állatok körül adódó teendők ellátásához is kevesen lettek volna. A valóságban azonban egy-egy szobában távolról sem egy család lakott csak. A nomád időkre emlékeztető és megdöbbentő állapotokra a fornai gazdaság bérlőjének egyik, éppen cselédlakás építését sürgető leveléből derül világosság. A 3400 holdas szántóval rendelkező gazdaság üzemeltetéséhez — írta 1869-ben — 150 állandó alkalmazottra lenne szüksége — vagyis ennyinek kellene ott lakást biztosítani. „Jelenleg" azonban „van összesen 27 szoba. Ezekből egy gazdatiszt, egy gépész, két mesterember két legénnyel és három inassal, két gazda és két öregbéres számára van 8 szoba; a többi 137 cseléd számára marad 19 szoba".

111 Figyelembe véve, hogy a cselédek egy része nőtlen volt, s más része az idősebbek fiatalabb korú családtagjai közül kerülhetett ki, a lakásnyomor még akkor is leírhatatlan: egy-egy szobára 7 cseléd, de a legjobb esetben 3—4 család is jutott. Nem túlzás: mint a birkák a szomszédos akiokban, úgy élhettek egymásra zsúfolva a pusztákra és cselédsorba vetett emberek. Ujabb cselédházak építésére azonban — a szórványos adatokból úgy tűnik — csak az 1880-as években, de még inkább az 1890-es évek végén kerülhetett sor. A mezőörsi majorban az 1880-as évek végén építtetett az uraság 4 családos cselédházat, két szobának közös konyhája és kamrája volt.

11-' A nagyigmándi külső és belső majorban — amint egy későbbi épületleltár110. Uo. I. 1. c. 1856. 111. Uo. P. 187. I. D. 1. a. 226/1869. 112. Uo. 262/1887.