Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Nagybérletek
bérlő — szólt a szerződések egyik-egyik pontja — „az utak és csapások mellékeit . . . ingyen fákkal beültetni, az árkokat, töltéseket, vízfolyásokat jó karban tartani." 7 " Ha a kutak, árkok és csatornák tisztítását elmulasztaná — fokozták később a szerződések szigorát —, a bérlet lejártakor méterenként 10 krajcár bírságot kell fizetnie. 77 Amikor Konkoly Ignác vértesboglár: bérlő eltávozott bérletéből, árkolási kötelezettségeinek elmulasztásáért ezer korona bírságra kötelezték. 78 Miután megtörtént a bérgazdaságok táblásítása, a bérlő fásítani tartozott a táblákat egymástól elválasztó árkok szegélyét is. A szerződés még azt is előírta, hogy a fákat egymástól 10 méteres távolságra ültessék. Ha kötelezettségének nem tenne eleget, minden egyes mulasztásért 20 krajcárt rónak ki rá. 79 Nagy súlyt fektettek a felnövekvő állomány gondozására és megóvására; kötelessége volt a bérlőnek rendszeresen nyesni a partmenti fákat. A bérletek átadása alkalmával felfektetett külön leltárakban pontosan rögzítették a kutak és hidak mellett a szegélyfák darabszámát is. A kivénült vagy beteg fát kivágni csak az erdészeti hivatal hozzájárulásával lehetett, az önkényes kivágást szigorúan megbírságolták (szálanként 5—10 Ft-ot vetettek ki)*°. Egyik legkitartóbb bérlőjét, Auspitz Móricot 1903-ban „túlzott fanyesés miatt" bírságolták meg. Hiába hivatkozott törzsbérlői múltjára s arra is, hogy az uradalmi tisztek nem hívták meg őt a „szemlére". „Hogy Auspitz úr — írta a tulajdonos a kérelmező kérvényére — 31 évig szerződéses viszonyban áll az uradalommal, nem az ő kára — Szentjánoson gazdagodott meg; bérszerződés: pénzügyi üzlet, amelynél a szentimentális felfogások tekintetbe nem jönnek. Bérlő szerződése alapján fizessen." 81 A fásítás szempontjából mindvégig kiemelt gazdaságként kezelték a gönyüit s a szomszédos Szentjános-pusztait. Már az 1850-es évek végén felfigyeltek a „veszedelmes futóhomokra", amely a pusztai bérleteket „lassan elborítja". Leéb József haszonbérlőt 1859-ben szerződésileg kötelezték, hogy a futóhomok „meggátlását a már fennlevő faültetvények ápolásával és új faültetésekkel, s minden egyéb hatalmában levő módokkal eszközölni fogja". 82 A szélerózió azonban ezután is fenyegette a birtokegység földjeit s a talajvédelem később sem lanyhult, sőt — amint az erdőtelepítés kapcsán szó volt már róla — tovább fokozódott. 20 évvel később Magyari Lajos bérlő már azt is magára vállalta, hogy a bérlet „tartama alatt minden évben az uradalom által befásításra kijelölendő területen 6—10 holdat" a saját költségen „ültetményezni, a facsemetéket gondosan ápolni" fogja/' 76. Uo. I. D. 1. a. 156 1881.: 501/1881. 77. Uo. 52 1894. 78. Uo. I.E. 1. I. H. J. 209. p. 1907. 79. Uo. I. D. 1. 52/1894. 80. Uo. 552 1859; 52/1894. 81. Uo. I. E. 1. I. H. J. 142. p. 1903. 32. Uo. I. D. 1. a. 559 1859. 83. Uo. 156/1881.
