Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
és védelmezték a talaj termőképességét. 91 ' 1 Az elkülönítések megtörténte után Csákváron éppúgy, mint a bérbe adott birtokokon hozzáfogtak a vízlevezető árok kiépítéséhez, tömérdek mennyiségű földtömeget mozgatva meg ezáltal. A birtokegység és a táblák körül futó vizesárkok partjaira fasorokat telepítettek. Szigorúan megkövetelték a bérlőktől s a házi üzemeket vezető tisztektől egyaránt, hogy a vizesárkokat rendszeresen tisztítsák, s gondozzák a fás sövényeket. A laposabban fekvő táblákon azonban a külszíni csatornák a belvizeket nem tudták elvezetni, ezért az 1890-es években sort kertíettek az alagcsövezésre is. A XX. század elején e munkálatokban már olyan nagy tömegű csőanyagot használtak fel, hogy az uradalom célszerűnek látta száki téglagyárába Bécsből alagcsőkészítő gépeket hozatni. 0 ' 1 Az 1890-es évektől azután a csákvári gazdaságban mintegy 400 kh, 0 ' Majkon több mint 80 kh főként kaszáló rétterületet alagcsöveztek. 96 A császár-karpatusi gazdaság birtokain 1903-ban fogtak hozzá a talajszárításhoz, azt azonban már, hogy mekkora területről szívták el a föld alá bújtatott vízcsatornák a felesleges belvizeket, adatok hiányában nem ismerjük. 9 ' A tavasz- és őszidőben oly gyakran süppedékes földeken, ahol a növény addig rendszerint kiveszett, vagy éppen csak csenevészes állapotban vergődte át a tenyészidőt, e mesterséges „hajszálerek" segítségével 20—30 éven át sikerült a talajnak megfelelő normális hozamokat biztosítani. A növénytermesztési struktúra átalakulása A talajt művelő s a talajt javító eljárások hosszú sora azonban végül csak mintegy előkészületi etapja volt a növénytermesztésnek. A növénytermesztés részletes vizsgálata előtt már csak azért is az igen jelentős strukturális változások kérdéseit kell közelebbről szemügyre vennünk, mivel ezeken mérhető le leginkább az a gyökeres agrárfordulat, amely néhány évtized leforgása alatt a sokszázéves ugaroltató nyomásos gazdálkodás szorításaiból kitörve egy sokkal szabadabb agrártermelési rendszert: a vetésforgók, a váltógazdálkodás rendszerét teremtette meg. 98 A struktúravizsgálathoz két vetésforgó-tervezet nyújt szilárdnak látszó támpontot. Az 1863-ban kidolgozott forgórendszer idővel ugyan módosulhatott, az 1880-as évekig azonban bizonyára mindig zsinórmértékül szolgált a növénytermesztéshez. A magán még átmeneti jellegű jegyeket viselő rendszer azonban a század végére már valóban korszerű rendszerré alakult 93. Vágsellyei István: i. m. 53—55. p.; Almást Gábor: i. m. 46—48. p. Hensch Árpád: Mezőgazdasági üzemtan . .. i. m. I. köt. 49—53. p. 94. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 88/1903. 95. Uo. I. E. 1. I. H. J. 35. p. 1895. 96. Uo. II. F. 3. 1899. sz. n. 97. Uo. I. E. 1. I. H. J. 362. p. 1903. 98. Az átváltás első fázisát éppen uradalmunk esetében Szabad György, a paraszti gazdaságokat illetően pedig Balogh István vázolta fel. Szabad György: i. m. 62— 71. p.; Balogh István: i. m, I. köt. 375—393. p.
