Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

I. A paraszti vallomások helye agrártörténeti forrásaink között

jellegzetesen földesúri érdekeket szolgáló források mint például úriszéki iratok nem egyszer szándékuk ellen tartalmaznak leleplező jellegű adatokat.) Ám ha akad is rá példa, hogy felülről objektíven kívánják feltárni a falusi nép helyzetét, az ilyen törekvés nem egyszer csorbát szenved. Még ha nagyjából félrehárul is az osztályharc két oldalról is színező-torzító behatása, az összeíró, állapotrajzot készítő kényelmességéből, felületességéből származó hibaforrásokkal, főképp abszolút számok dolgában, a mennyiségi adatokat tartalmazó, statisztikai feldolgozásra kínálkozó kútfők legtöbbjénél számolnunk kell. Inkább mentesek ettől a számszerű kimutatásokat kísérő leírások, megjegyzések, továbbá a statisztikai jellegű helyzetfelmérések közül is azok a — főképp uradalmi levéltárakban lelhető— feljegyzések, jelentések, kimutatások, számadások stb., melyek belső használatra készültek, s így jól felfogott érdek diktálta megbízhatóságukat (föltéve, hogy — például hűtlen gazdatisztek részéről — nem a megtévesztés szándéka lappangott mögöttük). Részben ebből a meggondolásból tekinthetjük például az urbáriumokat és más földesúri összeírásokat vármegyeieknél, még inkább államiaknál jóval szavukhihetőbbnek. Célzatos hamisítás eseteit leszámítva, az uralkodó osztálytól származó agrártörténeti források fontos csoportjára: a térképekre s az egyéb ábrázolások nagy részére is, kivált ha belső használatra készültek s hiteles formában maradtak ránk, nagyfokú hűség jellemző. Vannak végül a földesúr, vármegye, állam részére készült írásos emlékek között olyanok is, melyeket ugyan az ő embereik öntöttek formába, mégis szóhoz jut bennük a nép fia. Ilyenek bizonyos fokig a szerződések és kétoldalú megállapodásból született egyéb dokumentumok is, föltéve, hogy létrejöttükre nem kényszerítés vetette rá árnyékát. Az ugyancsak nem kényszer hatása alatt tett tanúvallomások, a kárvallások és — a szóban forgó paraszti megnyilatkozások esetében meg éppen csak a megszövegezés maradt az uralkodó osztály képviselőire. Az úrbérrendezés alkalmával jegyzőkönyvbe vett paraszti vallomások eszerint, bár az állam rendeletére s a vármegye embereinek közbejöttével rögződtek írásban, valójában forma szerint is népi eredetű kútfőink sorához csatlakoznak. Az alábbi tüzetes forráskritikai mérlegelés nemcsak ehhez szolgáltat további, bővebb bizonyságot: arra is rávilágít, hogy e megnyilatkozások belső érték dolgában is méltán kérnek helyet agrártörténelmünk paraszti gyökerű dokumentumai között.