Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
II. A paraszti vallomások a forráskritika mérlegén
A paraszti vallomások a forráskritika mérlegén A meginduló úrbérrendezés 2 végrehajtásában a bécsi kormány nem iktathatta ki a magyar uralkodó osztály helyi önkormányzati szerveinek: a vármegyéknek közreműködését. A kiküldött királyi biztosok gondoskodása nem terjedhetett többre annál, hogy a megyei apparátus a lebonyolítást valóban és a megfelelő keretek között kézbe vegye ; maga a falvankénti keresztülvitel a vármegye megbízottaira maradt. Természetesen az egész állami beavatkozás sikere forgott kockán, ha a másik oldalon érdekelt uralkodó osztály képviselői szabad kezet nyernek a rendezés konkrét végrehajtásában. S ezen még magában véve nem segíthetett, hogy az úrbéri rendelet a jobbágynép földesúri terheit országosan egységes mértékre vonta. Azon fordult meg ugyanis a dolog: miből álljon a paraszti birtok alapegysége, mekkora legyen a jobbágytelek, melyen az egységnyi szolgáltatások nyugodjanak? Túl az úri kizsákmányolás mértékének korlátozásán, meg kellett védeni annak kivetési alapját, gátat kellett vetni a földesúri kisajátításnak. A királynő csak akkor bízhatott benne, hogy a jobbágytartozások új megállapítása révén az állami adó szélesebb s biztosabb alapra helyeződhet, ha elejét tudja venni annak, hogy a falu népe megrövidüljön addigi birtokállományában. Sőt ez sem volt elég: arra is ügyelni kellett, hogy egy-egy paraszt földje, ha sikerült állományát érintetlenül megőrizni, telekhányad tekintetében ezentúl többnek ne számítson annál, ahogy addig nyilvántartották. Mert ha például az addig fél házhelyes jobbágy az úrbérrendezés során, földjét változatlanul megtartva, háromnegyed- vagy egésztelkesnek minősül, ezzel úrbéres terhei másfél-kétszeresre növekedtek volna. Mindezt csak úgy lehetett meggátolni, ha a kormány hiteles vagy legalábbis a földesurak érdekének megfelelően meg nem hamisított képet kaphat a parasztságnak az úrbérrendezés megindulásakor meglevő birtokállományáról, hogy azt rögzíthesse a továbbiakra nézve. Ilyen megbízható összeírás nem állván rendelkezésre, a királynő nem habozott magához a jobbágynéphez fordulni, hogy megtudakolja helyzetének fő együtthatóit. Az úrbérrendezés végrehajtásával kapcsolatban ki2 Az úrbérrendezés fontosabb általános irodalma: SZABÓ DEZSŐ: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában, I. Budapest 1933. — EMBER GYŐZŐ: Mária Terézia úrbérrendezése és az államtanács. A Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet évkönyve, V. Budapest 1935. — VÖRÖS KÁROLY: AZ 1765 —66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711 — 1790, szerk. Spira György. Budapest 1952. — ECKHART FERENC: a bécsi udvar jobbágypolitikája 1761 — 1790-ig. Századok 1956. — Összefoglalóan: Magyarország története, II. Budapest 1962. 509 — 20. (WELLMANN IMRE.)
