Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)

V. Földesúr és jobbágy

tokos alá a községek kétharmada tartozott, allodiális szántógazdaságot azonban csupán a falvak 40,0 %-ában lehetett találni, nem hiába kínálkoztak a táj adottságai állattartásra első soron. A parasztság túlnyomó része itt is szabad költözésűnek mondta magát, összefüggésben azzal, hogy „sváb" 3 is akadt a települések között; ugyanazért szokás helyett gyakran szerződés szabta meg a jobbágyok tartozásait, sőt urbárium rendszeresítésére is akadt példa. Puszta házhely nem igen fordult elő, ellenben nem egy helyen már az első megüresedett fundusnak nyomban több gazdája is akadt volna. A tájegységek fokozatos egymásutánjában a déli síkság: a Duna-Tisza közének homokhátsága a dombvidék északi szakaszával ellentétes oldalon a szélső, szembenálló változatot képviseli. Az éghajlat kontinentális szélsőségei, a könnyű homoktalaj, a fátlan füves pusztaság itt jelennek meg a legjellegzetesebb együttesben. S a természeti tényezők sajátos komplexusához a településhálózatnak ugyancsak szélsőséges alakulása járult, mely tátongó hézagaival még a súlyos történeti sors maradandó nyomait viselte magán. Egy-egy nagyranőtt községhatárhoz még átlag 1,7 puszta csatlakozott itt, úgyhogy 1 helységre átlag 148,1 km

2-nyi roppant terület jutott; ez teszi érthetővé, hogy az összes településnek csak 10,4 %-a esett erre a tájegységre, holott az a táj egészének nem kevesebb mint 28,8 %-át foglalta el. A lakott helységek nagyfokú megritkulása kevésbé jutott kifejezésre a népsűrűség alakulásában (2,0 családfő km

2-enként), mivel a 662—1035 családfőt számláló két jelentős parasztvároson (Cegléden és Nagykőrösön) kívül, főképp a forgalmas szolnoki útvonal mentében, több más népes helység is feküdt itt, melyek a családfők községenkénti átlagszámát az előbbiek nélkül is 171,9-re növelték. Annál inkább érvényesült a természeti és településben adottságok hatása a gazdálkodásban: a nagy távolságok, szélesen nyújtózó füves mezők változatlanul a szilaj állattartásnak adtak elsőbbséget, kevesebb teret engedve a szántóföld növekedésének. Intenzívebb művelésre inkább csak az említett két parasztváros tanyarendszere nyújtott lehetőséget, mely sajátos formában örökítette át a korábbi idők — egyebütt már évtizedek óta közösségi rendbe, fiatalabb településekben szoros földesúri függésbe tagolódó — kötetlenebb gazdálkodását. A bontakozó árutermelés nyomán meglehetős polarizálódásig jutott itt a parasztság differenciálódása: 5,4%-nyi módos paraszttal 10,9%-nyi zsellérség állt szemben, s az utóbbiak jó negyedrésze (26,9%) a „facultas" nélküliek közé tartozott. Bár az egész tájon belül az országos méretekhez képest viszonylag kisebb méreteket öltött a földesúri kisajátítás, a jobbágytársadalom alakulásában itt is számolni kell a földesuraság nyomásával, mely különösen a községek felére kiterjedő sokfejű közbirtokosságokban jutott érvényre. Hajdani kötetlenebb életmód emlékeit őrizve, bármennyire „szabadosnak" vallotta is magát a szélesen táruló síkság népe, a földesúri hatalom súlya a majorsági szántóföld térfoglalásában (a községek 80,0 %-ában), a szokás szerint való szolgálat túlsúlyában, a helyenként erős robot-túlterhelésben s a puszta telkek nagy számában egyképp megmutatkozott. A most felvázolt kép csak néhány vonást emelhetett ki a finom részletrajzon, melyben a paraszti vallomások a tájegységek gazdálkodásának s paraszti sorsának alakulását megörökítették. E megnyilatkozások, a múltba is visszatekintve, nem egyszer az egész berendezkedés alapjaiig levilágítottak, melyeket még a századfordulón, a maga módján és saját boldogulásának érdekét tekintve, egyedül a paraszt-