Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
V. Földesúr és jobbágy
igaerő megfogyatkozása nemcsak, gyakran nem is elsősorban a saját föld megmunkálásában jelent akadályt, hanem azért okozza ház pusztulását, hozzá tartozó föld gazdátlanná válását, mert kevés „értékkel" nem lehet győzni a sok robotot, szolgálatot (amilyen például féltelkes jobbágyok között az egyetlen egészhelyesre nehezül). De akad végül olyan is a jobbágyföldet pusztán hagyok között, aki társainak vallomása szerint nem akait — főképp nyilván az uraságnak — dolgozni, aki inkább pásztornak szegődött, esetleg nyíltan kimutatta, hogy jobban tetszik neki a kötetlen vándorélet. Szökés és elvándorlás: általában véve is a paraszti védekezés, bele nem törődés, fejet nem hajtás kétségtelen megnyilatkozásai; s különösen azok, ha nyíltan, a földesúri elnyomással — mint kemény bánásmód, brutalitás —, kisajátítással — a megélhetés és teherviselés alapját alkotó föld elszűkítésével vagy épp elvételével — és kizsákmányolással — mindenekelőtt robot-túlterheléssel — szemben feltámadt ellenállás szándéka van mögöttük. Alighanem a táj — elsősorban az alföldi részek — népének a szabadabb múlt emlékeiből táplálkozó önállóság-igénye és önérzetes magatartása tükröződik abban, ahogy könnyebbség, kötetlenebb élet után sóvárogva, kitör a jobbágysors helyileg adott szűk és nyomasztó köréből, azt sem habozva kifejezésre juttatni (nem mindennapi dolog!), ha földesura nem tetszik neki. De nem csupán ilyen egyénekre és — mint a Békésbe, Bácskába vándorlás esetében — kisebb csoportokra korlátozódó megnyilatkozásai bukkannak elő a paraszti osztályharcnak. Közös akcióról is van híradás, így a megyéhez benyújtott községi panaszok formájában: az 1760-as évek elejétől fogva például Rákoskeresztúr, Pilis, Ocsa, Abony, Irsa, Maglód, Cegléd népe keres ilyen módon sérelmeire orvoslást. 30 Sőt nyílt zendülésben sincs hiány: így támadnak fel Tápiósüly és Tápióság Koháry-részről való jobbágyai a heti rendszeres robotolás ellen. Nem véletlen, hogy a legtöbb (nem kevesebb mint 10) puszta házhellyel az az abonyi földesúr — Tallián Antal — „dicsekedhetett" (mindjárt be is kebelezve a hozzájuk tartozó földeket), aki legmagasabbra csigázta robot-követeléseit; az ő jobbágya volt az is, ki azért hagyta ott, mert „rosz erkölcseire nézve szoros fenyítéket" nem szenvedhetett — azaz nyilván főképp robotolásban mutatkozó engedetlenségével ütközött a földesuraság elnyomó apparátusába. Lehetett országos viszonylatban objektíve a magasra csavart pénzbeli szolgáltatás a táj jobbágyságának legsúlyosabb terhe, ez a korábbi nagyobb szabadság féltve őrzött maradványaihoz makacsul ragaszkodó nép mégis a hozzá méltatlannak érzett robotolást, főképp annak monoton rendszerességgel ismétlődő kényszerét utasította el legérzékenyebben magától. Hogy földesúr és jobbágy viszonyát a földesuraság minden irányban növekvő terjeszkedésével szemben másik oldalról ez a paraszti magatartás határozta meg, nem egyszerűen jellem kérdése volt. A népnek legalább is jelentős részében az a biztos tudat állt e magatartás mögött, hogy magukra hagyatva is elődei tartották meg ezt a földet a török uralom alatt, s azután, ugyancsak a maguk erejéből, ők teremtették meg rajta az új élet lehetőségét. Az idő jártával biztos fedezékből előjövő urak már kész alapokra telepedtek rá, melyeket a parasztság a természeti tényezőkhöz alkalmazkodva vetett magának. WELLMANN I. : Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés, i. m. 174—75.
